Több mint 100 fellépő, 200 programlehetőség az idei EFOTT-on

A 2018-as EFOTT fesztiválon headlinerként szerepel a Magyarországra először érkező Jessie J, a brit közönségkedvenc, John Newman, de ott lesz Lost Frequencies, illetve a rock stílus kiemelkedő dán képviselője, a Volbeat is. Többedjére lép majd színpadra Dub FX, aki az EFOTT sajtótájékoztatóján is megjelent és gitárral a kezében adott minikoncertet. „Szeretem ezt az országot, és ezt nem azért mondom, mert éppen itt vagyok. Félig olasz származásúként engem a magyarok lendülete, pezsgése sokszor emlékeztet a mediterrán népek életstílusára” – jelentette ki a világ legismertebb utcazenésze.

Idén több mint 100 magyar fellépő előadását is élvezheti az EFOTT-fesztiválozó, koncertet ad például a Wellhello, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Majka&Curtis, a Brains, a Kelemen Kabátban, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Cloud 9+ és Szabó Balázs bandája, a rock jegyében pedig többek között a Tankcsapda, a Kowalsky Meg a Vega, az Anna and the Barbies, a Leander Kills, a Dorothy és a Paddy and the Rats. Először vesz részt az EFOTT életében Rúzsa Magdi, aki pénteken énekel a nagyszínpadon.

– A tavalyi év hasonló időszakához képest 30%-kal több elővételes jegyet sikerült értékesítenünk, és ezzel egyben rekordot is döntöttünk – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Míg a zenei kínálatot és a nappali programlehetőségeket szélesítettük, a jegy-, illetve a szolgáltatói árakat sikerül diákbarát szinten tartanunk, így ár-érték arányban messzemenően vonzó alternatívát nyújtunk.

DSC_0105

A szervezők munkáját idén az ELTE hallgatói segítik, többek között sport- és civil programok felvonultatásában. Murai László, az ELTE EHÖK elnökének elmondása szerint hazánk legsportosabb fesztiválján a látogatók 40%-a kipróbál valamilyen helyszíni sportos aktivitást. Idén az egyetemi bajnokságok mellett olyan vízi és vízparti programok állnak rendelkezésre, mint strandvízilabda, vízi röplabda, vízi tollas, watertrambulin, streetworkout, wakeboard, pole fitness, de már a reggel is indulhat ébresztő tornával, vagy éppen a látogató a fesztiválra biciklivel. A Civil téren is szerepet kap a sport, itt sportolókkal és egészségügyi szakemberekkel lehet beszélgetni. Ezen felül közel 100 civil szervezet kínál majd intellektuális és szórakoztató programot a résztvevőknek.

A családoknak is kedvez a 2018-as EFOTT: a 14 év alattiak szülői kísérettel ahogy eddig, most is ingyenesen léphetnek be a fesztiválra, de a kisebbekre idén képzett babysitterek vigyáznak, a nagyobbakat pedig animátorok segítik az értékes időtöltésben. Emellett a szervezők biztosítanak olyan programokat is, amelyek során a család közös élményeket szerezhet.

Ezen a nyáron is lesz Muzsika Szigete az EFOTT-on, népzenével, néptánccal és a közkedvelt notakaraokee-val. A Borudvart Street Food Udvar egészíti ki, valamint egy hangulatos pincesor, utcazenészekkel. A programok hamarosan elérhetők lesznek az EFOTT egyetemisták által fejlesztett díjnyertes applikációjában is.





A rockereknek is kedvez az idei Efott Nem bírta visszafogni magát a fesztiválra látogató VOLBEAT
Stílusikonok az EFOTT-on „Bátorság kell manapság középszerűnek lenni”
Party Time: Indul az EFOTT Hatalmas kaland vár arra, aki idén az Efottra látogat. A fesztivál ma nyitja kapuit a nagyérdemű előtt.
Jó nagy buli készül az EFOTT-on Mintha nyaralnál, annyi élmény lesz a Efott fesztiválon. Többek közt piatőzsde, karrierindítás, és egy 14 méteres torony.
Az ide EFOTT újra kitesz magáért! VILÁGSZTÁR VELENCÉN! Az idei EFOTT Fesztivál újra egy világsztárral teszi felejthetetlenné a nyarat! Az aranyhangú srác hazánkba látogat!
Mutatjuk az idei fesztivál-kör(kor)képet Hamarosan vége az érettséginek, a vizsgák is lassan elfogynak és kezdetét veszi a fesztiválszezon!
2017-ben is megéri Efottra menni! A Hurts mellett Sean Paul is headliner az EFOTTON!
Kiürült a SZIN, vége a nyárnak Együtt zárt a nyár és a SZIN.
Nézegess SZINezőket (képek) Dübörög a buli a SZINen. Még megéri elindulni a hétvégére, még van két nap. Csak szólunk.