Javában tart a készülődés Kiskőrösön

02

 Gyertek el 2017. április 30-án  Kiskőrösre, a  Petőfi Kulturális Fesztiválra, a Petőfi térre!

A programok között élőzenés koncerteket, képzőművész találkozót és egy egész gyermekfoglalkoztató utcát látogathat meg az érdeklődő a nemrégen megújult kiskőrösi városközpontban. Az eseményen megjelenik közel ötven 1848-1849-es katonai hagyományőrző is, akik magyar és osztrák korhű katonai egyenruhában tartanak bemutatót a városban.

IMG_5900

Újdonságokban nem  lesz hiány!

A térségi rendezvények között, a nemzetközi rövidfilm fesztivál is, amely a Petőfi sétány közepén kialakított térkövezett területen felállított filmcsarnokban kerül megrendezésre és több tucat magyar és nemzetközi rövidfilmet mutatnak itt be a közönségnek. Emellett újdonság még, hogy a térség fesztiváljain megszokott élőzenés záró koncertek helyett, ezúttal egy színházi előadással zárul majd a fesztivál, hiszen a kecskeméti Katona József Színház előadásában láthatjuk a János vitéz daljátékot, Szente Vajk rendezésében.

IMG_5908

Az irodalmi műsorokat kedvelők a Petőfi Korzó Kávéház teraszán találkozhatnak Varró Dániel és Benő László írókkal a délután folyamán

A fesztivállal kapcsolatosan a www.petofifesztival.hu oldalon olvashat további információkat

megállító-Korzó

 





Kitűnő hangulatú fesztivál Kiskőrösön Kisgyermekkel, barátokkal, családdal, vagy csak egyedül? Íme egy jó program!
Petőfi Kulturális Fesztivál Kiskőrösön Mindenki megtalá az érdeklődésének megfelelő programokat a kiskőrösi Petőfi Kulturális Fesztiválon.
Népharag: Ezektől a posztoktól kapunk agyfrászt Cuppanós szelfi és a Ceolhoi "nagyon igaz". Összegyűjtöttük a legidegesítőbb Facebook lakókat és posztjaikat.
Így szextingeltek Ti, avagy “A nagy Szexting-teszt” Minden kiderül: Olvasóinkat kérdeztük, hogy vajon próbálták-e már, nők vagy a férfiak inkább a bevállalósabbak?
Aranyélet-sorozatajánló Végre egy magyar sorozat ami nemcsak nézhető, de élvezhető is. Sőt, ha ettől nem dobod el az agyad, akkor semmitől!
Se füle, se farka! – őrületes karácsonyi szokások a világban Nem mindenhol a halászlé a nyerő! Mutatjuk a legfurcsább ünnepi szokásokat!
,, Írj rám, majd megbeszéljük! ” avagy nyugdíjba küldtük a hanghívást Hol van már a hívás, meg az órákig tartó telefonálgatás és az Sms?! Mára már elenyészően vannak jelen az életünkben.
Az ide EFOTT újra kitesz magáért! VILÁGSZTÁR VELENCÉN! Az idei EFOTT Fesztivál újra egy világsztárral teszi felejthetetlenné a nyarat! Az aranyhangú srác hazánkba látogat!
Az alkohol és a nők barátsága A nők alkoholfogyasztási kultúrája manapság már egyáltalán nem tér el a férfiakétól.