Ennyit költünk átlagosan karácsonyra

Egy felmérés alapján a karácsonyi kiadásokra szánt összeg átlagosan 40 ezer forint az idén, a lakosság fele azonban 25 ezer forintnál kevesebbet költ. A magyarok további 24 százaléka 25 ezer és 50 ezer forint között áldoz erre a célra. Ugyanakkor 75 ezer forint felett már csak 13 százalék költ.

 

webshop-karacsony-technet

 

A költségeket a válaszadók háromnegyede az aktuális havi jövedelméből fedezi karácsony előtt, ám 22 százalék a félretett pénzéből is gazdálkodik. A hitelt ugyanakkor csak a megkérdezettek 4 százaléka említette meg a források között.

 

Az ajándékok vásárlásánál a vásárlók többsége, 77 százalék hipermarketeket is felkeres, míg 67 százalékuk a bevásárlóközpontot, 54 százaléka a diszkontáruházat, 50 százalék pedig a karácsonyi vásárt is megemlíti. A felmérés szerint pedig egyre többen internetes webáruházakból szerzik be a faalávalót. 





Kígyós játék a legnépszerűbb keresések közt Ezekre kerestek rá legtöbbször a magyarok a Google-on 2016-ban. A játékot meg csak simán nem tudod abbahagyni.
7 Föld-szerű bolygót talált a NASA Tőlünk 39 fényév távolságra található TRAPPIST-1 rendszerben keringnek.
Már hárman haltak meg az influenza következtében A vírus a legyengült szervezetű vagy valamilyen alapbetegségtől szenvedő embernél okozhat súlyos szövődményeket.
Egyetemista után is igényelhető családi adókedvezmény Januártól bővült a családi kedvezményre jogosultak köre, módosult az eltartottak körének meghatározása.
Magyarok is indulnak Las Vegasban a technológiai és innovációs kiállításon Négy magyar vállalkozás is képviselte Magyarországot az amerikai innovációs kiállításon.
Egy újabb vírus bukkant fel, ami lopja a bankok ügyfeleinek pénzét A Tesco Bank több ezer ügyfele esett nemrégiben a kiberbűnözők áldozatául.
Taroltak a magyar filmesek a hétvégén Díjátadókon jutalmazták a magyar filmeket.
Elfogták a Teréz körúti robbantót! (VIDEÓ) Klasszikus felderítő munka során jutottak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a gyanúsítotthoz.
Élő Counter Strike: Terrorelhárítók a metroban A valóságban nincs restart, sem cheat code.