,, Appolj Bajára! – Fedezd fel a várost az okostelefonod segítségével!”

,, Appolj Bajára! – Fedezd fel a várost az okostelefonod segítségével ” írja a csodalatosbaja.hu. Ezen az oldalon ingyen letölthetők, ezek a várost, és a környékét tetőtől talpig bemutató appok.

Segítségükkel egy ide látogató turista, bejárhatja Baját anélkül, hogy elsétálna a látnivalók mellett.

 

Az oldal biztosít ios, android, és windows operációs rendszerekhez is linket. Átirányít minket a letöltéshez, a marketünkre, és itt ugyan úgy, mint bármelyik másik appnál, megnézhetjük mit kapunk ha letöltjük azt.

20160831_141421

Bajai Séták

Az első, a Bajai séták. Ebben az applikációkban séta programok közül szemezgethetünk. A séta programoknál feltüntették, hogy mekkora távot fogunk megtenni, és mennyi időt vesz igénybe, körül belül. Letöltöthetjük a programhoz tartozó hanganyagot, így a kiválasztott sétánk alatt idegenvezetést is kapunk a telefonunktól. Megmutatja az érdekes látnivalókat, és el is mondja azok történetét.

 

A Bajai séták applikáció kis tesója a Baja Bike. Az aktívabb pihenés szerelmeseit bringatúrára viheti a saját telefonjuk, a Baja Bike segítségével. Új funckiókat nem találunk benne, kellék a szokásos programfüzet, hőmérséklet, és időjárás figyelő.

 

20160831_141344

Sugovica strand

 

Következő a Sugovica strand. Ez az app szintén hasznos a nyári hónapokban. Mutatja a vízállást és víz hőmérsékletet, tájékoztat az uv sugárzás mértékéről, és az időjárást is előre meg tudjuk nézni. Tartalmaz nyitva tartásokat, kölcsönzési díjakat. Leírja mennyibe kerül a mosdóhasználat, vagy a csúszka pályán egy csúszás. Ebben az applikációban is van beépített programtár, bár nem olyan széleskörű mint pl a Baja Guideban. Szintén van benne ismertető a látnivalókról.

 

20160831_141240

Baja Guide

 

A Baja guide szerintünk a legjobban összerakott app az összes közül. Ezen belül mindent megtalál egy turista amire szüksége van. Főmenüpontokon belül almenüpontok milliói segítenek megtalálni amit keresünk. Az applikáció nagyon széles körben tájékoztat minket. Találunk benne infókat szálláshelyekről, látványosságokról, történelmünkről, szórakozási és szabadidő tevékenységekről. A helyi, és környékbeli rendezvényeket is mutatja. Felsorolni is képtelenség a sok beállítási lehetőséget, almenüpontot, azért a teljesség igénye nélkül párat kigyűjtöttünk : bank automatákat tudunk keresni, írásbeli idegenvezetést kaphatunk, fel van tüntetve, hogy hol lehet bringát kölcsönözni, mit és hol ehetünk, hol szállhatunk meg, itt állítható például, hogy milyen távolságon belül keressen.

 

Természetesen mint minden valamire való fesztiválnak, a Halfőzőnek is van külön appja, ami a Bajai Halfőző Fesztivál névre hallgat. Nagyon hasznos, az olyan idelátogatóknak, akik nem ismerik a várost, és egyik koncertről vagy programról sem akarnak lemaradni.

 

Mielőtt letöltöttük volna az appokat, nem értettük miért van belőlük öt. A kis leírások alapján soknak találtuk az átfedést. Ahogy elkezdtük használni őket világossá vált, hogy hatalmas zagyvaság lett volna, ha egy mindent magába foglaló Baja applikáció született volna. Nemes egyszerűséggel azért, mert rengeteg az infó, és sok lenne az alpont, ami miatt elvesztünk volna.





Frissítve: Ismét eljött a Motoros Mikulás (+videó) Idén is motoron érkezett a jótékonykodó, nagy szakállú Télapó bácsi.
Kovács Csaba: Szállodahajók érkezhetnek Bajára Hamarosan nem csak elhajózni láthatjuk majd a folyami luxushajókat.
Baja ökölvívói nem pihennek! Gálos Tamás számolt be a Mogyi Felsővarosi Ökölvívó Se Baja újabb sikereiről.
Mit hajtanak a nők avagy 5, tipikusan csajos autó Igen, igen, ők azok, akik a leginkább megdobogtatják a női szívet. Összegyűjtöttük a legnépszerűbb csajos verdákat.
Megvan miért szeretjük a sorozatokat Aggódva figyeltük, hogy megmenekül-e Bobby Ewing és egy ország szállt be az internetbe Vágási Ferivel.
Élő vs. műfenyő Választhatunk mű vagy élő karácsonyfát, de melyik a környezetbarátabb?
DIY karácsonyfa díszek Ha unod a csicsás, előre gyártott karácsonyfadíszeket, csináld magad! Íme pár DIY ötlet!
Baja tehetségei: Ambrus Réka, a Szervető megálmodója Egy különleges ötlet, majd hosszas munkálatok után egy megvalósult álom.
Két órás visítás, tökéletes testek: Magic Mike élőben! Chippendale vagy minőségi szórakoztatás? A látvány, melyre minden nő vágyik egy éjszaka erejéig. Nekünk is jár a móka!