A naptejem nélkül sehova!

A napégés mindenki számára rémálom. Ég és húzódik a kipirosodott bőr, persze pár órával ezelőtt még nem volt olyan vészes, de estére mindig pokollá lesz. Már nem hat a Fenisztil és elfogyott az Írix, ezért egy fél kilós fagyasztott borsóval a hátadon fogadkozol, hogy soha többé nem felejted otthon a naptejedet, vagy szimplán nem ellenkezel a használata ellen. 

 

Persze az alap intelmeket mindenki tudja : délelőtt 10 és délután 4 között nem tanácsos a napon lennünk, kalap és napszemüveg használata kötelező, kenjük le magunkat úszás illetve törölközés után újra. Tehát a feladat adott: egy jó naptejet vagy napolajat, krémet kell vásárolnunk amivel nem égünk le, és esetleg még barnulunk is.

 

A bőrünknek van egy védelmi rendszere a káros napsugarakkal szemben. Általában azzal mindenki egyetért, hogy ez bőrtípustól függően kb. 20 perc napon tartózkodást jelent nem túl extrém uv sugárzás mellett.

A napolaj választáshoz tudnunk kell a bőrtípusunkat. Nagyjából öt csoportot szoktak megkülönböztetni :

 

Az első csoportba tartoznak az egészen világos bőrű emberek. Vörös hajuk van, esetleg szőkék, kék szemmel, előfordulhat, hogy szeplősek is. Rögtön leégnek,ezért 50-es faktor javasolt nekik.

 

A második csoportot azok világos bőrűek alkotják, akik közép szőkék vagy világos barnák, kék vagy zöld szemmel. Ők is könnyen leégnek, ezért szintén 40-50-es az ajánlott faktorszám.

 

A harmadik csoportba sötét szőkék és világos barnák sorolandók, barna szemmel. Könnyen barnulnak, de nem megfelelő védelemmel leégnek. Nekik a 30-40-es faktorú naptej kell.

 

A negyedik csoport barna vagy fekete hajú, barna szemmel. A bőrüknek van egy halvány barna árnyalata, nagyon könnyen barnulnak, szinte sosem égnek le, nincs szükségük extrém védelemre. A nyaralás első napjaiban 20-as faktor számra van szükség, majd elég a 15-ös is.

 

Az ötödikek szép kreol vagy sötét bőrűek, fekete hajjal, barna szemmel. Nekik naptej nélkül sem ég le a bőrük, de elővigyázatosságból egy vékony réteg 15-ös faktorszámú naptej számukra is ajánlott.

 

A fényvédő faktor azaz SPF, az angol Sun Protection Factor azt adja meg, hogy  az adott faktorszámú naptejet használva mennyi időt tartózkodhatunk a napon anélkül hogy leégnénk, lássuk hogy is van ez: A naptej a bőrünk védekező képességét erősíti fel, például ha alapjáraton 20 perc alatt égünk le egy 15-ös faktorszámmal 20 x 15 = 300 percre hosszabbítható, persze ezt sok tényező befolyásolja, a helyszíntől a sugárzás erősségén át, sok mindentől függ. A legjobb ha egy órából 20 percet vagyunk a tűző napon.

woman applying sunblock on her legs at the beach

 

Hudákné Zsellér Barbara, gyógyszerész a bajai Manna patikából, segítségünkre volt a témában.


Mi a fontos a jó naptej kiválasztásánál? Milyen összetevőket figyeljünk?

Az a lényeg, hogy jó minőségű naptej legyen. Van egy jelzés, az “UVA betűsor” bekarikázva, ami azt jelenti, hogy az a naptej UVA védelemmel is rendelkezik. Ez már jelzi, hogy jó minőségű termékről van szó.

Az UVA sugárzás a bőr idő előtti elöregedéséért felelős, és zavarokat okozhat az immunrendszerben.

“A csupán UVB védelemmel rendelkező fényvédő termékek hamis biztonságérzetet keltenek, használatuk ellenére a káros UVA sugarak továbbra is érik a bőrt.”

Összetevők tekintetében sok minden előfordulhat a termékekben, de ki kell próbálni, hogy kinek mi válik be. A fontos tehát, hogy rajta legyen az UVA jelzés, és a bőrtípusunknak megfelelően válaszunk. A gyerekeknek gyerek naptejet kell használni, mert abban sokkal nagyobbak a fizikai szűrők aránya.

 

Mi az a fizikai és mi a kémiai szűrő?

A fizikai szűrő fizikailag szab gátat a napsugárzásnak, ezért is van az, hogy a gyerek naptej sokkal fehérebb, sokkal kevésbé szívódnak be a bőrbe, ezáltal kevésbé terhelik meg a szervezetüket.

 

A kisbabáké, minerál néven fut általában, az csak fizikai szűrőt tartalmaz, ez azt jelenti, hogy bevonja a bőrt, és az az esti fürdetésnél is  látszik még. Gyerekeknek kizárólag 50-es faktorszámú naptejet érdemes használni, gyakran újra kell krémezni őket,mert vízben vannak és leázik a krém.

 

A felnőtteknek való napfényvédők kémiai fényszűrőket tartalmaznak, általában fehér színűek és jól beszívódnak. Fontos, hogy ezeknél a kémiai szűrővel ellátott napolajaknál időbe telik a felszívódás, ez legalább 15-20 perc, hogy hasson, érdemes már otthon bekrémezni magunkat.

Sun protection

Jó dolog, ha valaki tud megfelelő naptejet választani, de azt tudni is kell használni! Vannak a napozásnak alapvető szabályai.

Melyiket válasszuk, olaj, naptej, krém vagy spray?

Ki mit szeretne, van aki szereti, ha fénylik a bőre, más meg azt szereti, ha beszívódik, ez teljesen igényfüggő.

 

Mit válasszanak a napallergiások?

Vannak speciálisan napallergiára való naptejek, a különböző dekorkozmetikai cégek szabadalmaztatott hatóanyagokkal készült termékekkel próbálják megelőzni a kiütések kialakulását.

 

Szóval mindenképpen gondoskodjunk bőrünk védelméről mielőtt fék csikorgatva nekiugrunk a balatoni kiruccanásnak. Dobjuk be a strandtáskába a nekünk tökéletes naptejet, és használjuk is bátran, mert a piros nem szép szín a bőrön, és nem is egészséges.





Strandviselet mindenkinek, avagy ezt vedd fel idén a vízpartra! Becserkésztük az idei bikini és fürdőnadrág trendeket, csekkold le !
Mutatjuk a 2017-es fürdőruhatrendet. Igen, a férfit is. Hölgyek és urak! Ha még nem vettétek meg az ideit, nektek szól a cikkünk!
Dobd fel a szetted a szezon legmenőbb napszemüvegeivel! Ha divatos darabot szeretnél választani, ezt a csapásirányt kell követned.
5+1 házilag elkészíthető, hűsítő nyalánkság A jégszekrényetekben legyen hely! 5+1 hűsítő receptet gyűjtöttünk Nektek össze, melyekért érdemes helyet szorítani benne.
Jaj, de szép a szandálod! És mi újság a lábaddal? Elő a szandálokkal, itt a nyár! Te felkészítetted már a lábad a nyárra? Ha még nem itt van pár tipp, mit kell tenned.
Az 5 legegyszerűbb nyári koktélrecept Készítsd el otthon. Nem kell hozzá más, csak a kedvenc gyümölcseid, néhány kocka jég, és irány a konyha!
Az 5 legfontosabb tanács a nyári napozáshoz Ahhoz, hogy a bőröd is élvezze a napfürdőzést, nagyon oda kell rá figyelni, nem mindegy hogyan, és főleg mivel ápolod.
Telefon, tablet, gyerek kezébe igenis való! Engedjék, vagy ne engedjék a szülők a gyerkőcöt a telefont használni? Örök vitatéma nyomába eredtünk.
10 ok, amiért csokit kell enned A csoki nem nem csak finom, de hasznos is. És ez bizonyított!