Mi lesz veled bajai vasútállomás?

A legnagyobb közösségi portálon nemrég megjelent poszt írója a bajai vasútállomáson uralkodó áldatlan állapotokat kritizálta. Nem a bejegyzés szerzője az egyetlen, aki elégedetlen, a valljuk be valóban elég lehangoló helyzettel. Azonban most talán megjelent egy apró fény az alagút végén. 

 

Kérdéseinkkel megkerestük a MÁV Zrt. sajtóosztályát, akik rövid időn belül válaszoltak is. 

baja_vasut

Bajai megállóhely

 

Kinek a tulajdonában, illetve kezelésében van a bajai vasútállomás épülete?

A bajai vasútállomás a Magyar állam tulajdonában és a MÁV Zrt. vagyonkezelésében van.

 

A tulajdonos vagy fenntartó tervezi-e a rendkívül leromlott állapotú épület felújítását, Ha igen mikor és milyen forrásból?

A bajai vasútállomás várótermének és utas WC-jének tisztasági festését a tervek szerint 2016. június 30-ig elvégezzük.  Az illemhelyiségben 6-8 éve történt a padlóburkolat és a lefolyóvezeték felújítása, a padlóösszefolyók megszüntetése, a piszoárok mozgásérzékelős öblítésének kialakítása. A szanitereket azonban folyamatosan megrongálják, a WC-tartályokat állandóan leszerelik, tönkreteszik, ezeket igyekszünk rendszeresen pótolni, javítani. Heti több alkalommal kell kivonulnunk a helyszínre duguláselhárítás miatt. A gyakori dugulást egyrészről az okozza, hogy az állomáson tartózkodó hajléktalanok a ruháikat a WC-ben húzzák le, másrészről a mosdóba szemetelnek. Sajnálatos módon azt tapasztaljuk, hogy az utasok egy része sem vigyáz a tisztaságra, a szaniterekre vagy a nyílászárókra, visszatérő gond a szándékos rongálás, károkozás.

Ami az épület felújítását illeti: a MÁV Zrt. 2018-2019-re tervezi a beruházást megvalósítani saját forrásból. Ez a mozgáskorlátozottak számára külön illemhelyiség kiépítését, valamint a homlokzat komplett felújítását is jelenti (a hőszigetelési előírások figyelembe vételével).

mávlogo

 

Van-e lehetőség a felújítás során az adott állomásnak otthont adó település önkormányzatával való együttműködésre (költség megosztás, közös pályázat, stb.)? Amennyiben van, van-e pozitív példa az ilyen jellegű együttműködésre? 

A MÁV már több éve bevonja a helyi önkormányzatokat az állomások utasforgalmi területeinek felújításával és üzemeltetésével összefüggő feladatok elvégzésébe, a költségek megosztásába. Így a települések is érdekeltek lettek az állomásépületek, az utasvárók és környezetük tisztaságának fenntartásában, a szolgáltatási színvonal javításában. Ez a program rendkívül népszerű volt az önkormányzatok körében, és az utazóközönség is pozitívan fogadta a változásokat, de a korábban megkötött megállapodások tavaly lejártak. Az összefogás kedvező tapasztalatai révén a vasúttársaság idén tavasszal a programot kibővítette és újabb önkormányzatok bevonását kezdeményezte. E folyamat első lépéseként került sor március 7-én a MÁV és Gyál közötti együttműködésről szóló szerződés ünnepélyes aláírására. A programban felkínált lehetőséggel természetesen más települések is élhetnek, a vasúttársaság nyitott az önkormányzatokkal – így Baja város önkormányzatával való együttműködésre is. Így a szerződéskötések országos szinten folyamatosak.

 

Megkerestük Gyál Város Önkormányzatát, ahol elmondták, hogy MÁV Zrt.-vel kötött megállapodás értelmében a gyáli állomás épületének felújítását 100 százalékban a MÁV Zrt., míg a környező park felújítását és kialakítását pedig az Önkormányzat fizette. 

gyál felső

A felújított gyáli állomás. (fotó Sándor Antal)

Ez a együttműködés jó kiindulási alapnak tűnik.  Kérdéseinket elküldtük Baja Város Önkormányzatának is, amint válaszolnak közöljük. 





Gálos Roland veretlen a Német Bundesligában! Ötödik mérkőzését is megnyerte a Mogyi Felsővárosi Ökölvívó Se Baja sportolója!
Egy uszály süllyed a bajai Duna-hídnál Valószínűleg a híd lábának ütközhetett a hajó.
Kovács Csaba: Szállodahajók érkezhetnek Bajára Hamarosan nem csak elhajózni láthatjuk majd a folyami luxushajókat.
Nagyon akarják Baján a mozit! Jelenleg a legtöbben mozit szeretnének Bajára, az egyik bank internetes felmérése alapján.
Bajáról loptak bicikliket, de elfogták őket a rendőrök Baján több helyről is loptak bicikliket az urak, de szerencsére elfogták őket a rendőrök.
Kiadni a lakást? – Na még mit nem! Minden, amit a bajai albérletpiacról tudni akarsz. Azt is kinyomoztuk, miért nehéz albérletet találni manapság Baján.
Indul a tanév, megkérdeztük mennyi az annyi? Nem olcsó az iskolakezdés. Utánanéztünk mennyit költenek a bajai szülők az iskolás gyermekeikre.
Azok a bajai kerékpárutak A kerékpáros és gyalogos közlekedés megkönnyítésének érdekében változások várhatóak a jövőben.
Online világom – Interjú Patuskával A bajai Patuska Youtube csatornája több, mint 24000 feliratkozóval, az egyik legnézetebb hazai videós csatorna.