Mennyei krémlevesek tavasszal fűszerezve

Nincs is jobb, mint tavasszal a piacon sétálva begyűjteni a ropogósnál ropogósabb, friss zöldségeket, hogy azután otthon, ínycsiklandozó levest készíthessünk belőle.

 

A tavasz a megújulás időszaka, így ahelyett, hogy a nehéz ételeket választanánk, inkább a zöldségek mellett tegyük le a voksunkat. Ezekkel az egyszerű, könnyed krémleves receptekkel egykettőre megújíthatjuk és változatossá tehetjük étkezési szokásainkat. Kapjuk hát elő a botmixert és indulhat is a főzőcskézés! 

soup-1006694_960_720

 

Pikáns karfiolkrémleves paradicsommal  

 

Hozzávalók:

50 g vaj 
130 g vöröshagyma
12 g fokhagyma
470 g karfiol
400 g paradicsom
1 liter alaplé – csirke
12 g friss bazsalikomlevél
230 g görög joghurt
só, bors

 

Vágjuk fel a vöröshagymát és a fokhagymát vékony szeletekre, majd kockázzuk fel a paradicsomot. Bontsuk a karfiolt apró rózsákra. A vajon pirítsuk meg a hagymákat és pár perc múlva adjuk hozzá a karfiolt is. Kevergessük gyakran kb. 3 percig, azután öntsük hozzá a csirke alaplevet és 10-12 percig főzzük egészen addig, míg a karfiol meg nem puhul. 

 

Ezután adjuk hozzá a paradicsomot és a friss, összetépkedett bazsalikom leveleket, majd főzzük a levest további 5 percig. Ezt követően mehet bele a görög joghurt, majd újabb pár perc főzés után turmixoljuk teljesen simára a levest. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint és főzzük még 1-2 percig a teljes összhang kedvéért. Forrón, tejföllel meglocsolva, friss bazsalikomlevéllel tálaljuk. Igazi finomság, olasz ízekkel párosulva! 

img_4951

 

Utánozhatatlan brokkoli krémleves

 

Hozzávalók: 

20 g vaj 
1 közepes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
500 g brokkoli
1,2 liter víz 
160 ml főzőtejszín 
só, fehérbors
1 késhegynyi őrölt szerecsendió 

Első lépésként bontsuk szét a brokkolit, majd alaposan mossuk meg. Olvasszuk fel a vajat és pirítsuk meg rajta a felkockázott vöröshagymát. Amikor már kicsit megpirult, adjuk hozzá a fokhagymát is. Tegyük rá a megtisztított brokkolit, öntsük fel vízzel, majd sózzuk és fűszerezzük. 

 

Ezután nincs más dolgunk, mint puhára főzni a brokkolit. Ha elkészült, öntsük fel tejszínnel és turmixoljuk össze. Az ízek beállítása után, már el is készült a mennyei krémlevesünk. Utolsó lépésként a szikkadt kenyerünket kockázzuk fel és pirítsuk meg. Egyszerű és nagyszerű! 

 

brokkoli_kremleves_recept_0

 

Könnyű fehérspárga-krémleves

 

 

Hozzávalók: 

 

50 dkg zsenge, fehér spárga
4 szál újhagyma
20 dkg újkrumpli
1 ek. olívaolaj
1 liter zöldségalaplé 
1 mokkáskanál cukor
kb. fél liter tej
néhány csepp frissen facsart citromlé 
bors, szerecsendió 

 

A spárgák végeit törjük le, majd hámozzuk meg és szeleteljük fel 3-4 cm-es darabokra. Az újhagymát és az újkrumplit tisztítsuk meg és vágjuk fel. Ezután a hagymakarikákat a krumplival kevés olajon pirítsuk meg, majd öntsünk rá annyi alaplevet, hogy ellepje a zöldségeket. Ízesítsük, majd 6-8 perc elteltével adjuk hozzá a cukrot és a spárgát is. 

 

Kb. 12-15 perc alatt a maradék zöldséglevessel felöntve, fedő alatt főzzük puhára a spárgát. Amikor már majdnem kész, öntsük hozzá a tejet és forralás után vegyük le a tűzről. Adjuk hozzá a citromlevet, a szerecsendiót és botmixerrel keverjük simára a krémlevest. A sós, édes és enyhén savanykás, kissé borsos ízek tökéletes egyensúlyát alkotjuk meg, ha kipróbáljuk ezt a receptet! 

 

113091_spargaleves-201510171224

 

 





Itt a tojás, hol a tojás? – Húsvéti mókázás a köbön! Nincs ötleted, mivel foglald le a kicsiket a hosszú hétvégén? Segítünk!
S.O.S vendégváró falatkák, nem csak lusta házigazdáknak Ránézel az órára. Az a kellemetlen érzésed támad, hogy elfelejtettél valamit... Úristen, nemsokára jönnek a vendégek.
Különcség mesterfokon, avagy furcsa sportok a nagyvilágban Van, aki forrón szereti. Vagy inkább extrémen? Mutatjuk a legfurcsább sportokat!
Mindenki ezt akarja! – különleges receptek spárgából Ha május, akkor spárgaszezon! Mutatjuk a legszuperebb recepteket!
Locsolásért hol jár puszi? – furcsa húsvéti szokások innen és túl Nyúlcipőt fel! Megnéztük, hogyan töltik az ünnepet más országok népei!
Az 5 legkiakasztóbb főnöktípus Ilyen, mikor a hóhért akasztják! Mutatjuk ki az a főnök, akitől kiborul a bili!
Fel az álarcotl! – Megnéztük A sötét ötven árnyalatát (+18) SPOILER LIGHT: Idén sem tudtunk ellenállni Mr. Greynek! De vajon megérte?
„Állati nagy kaják” – avagy mutasd, mi van a tányérodban! Vannak olyan országok, ahol a házi kedvencek is a gasztronómia áldozatának esnek! Bizarr vagy elfogadott? Utánajártunk!
Szuper DIY ajándékok, a legszuperebb anyukáknak! Kukába a sablonossággal! Mutatjuk, hogyan készíthetsz egyedi és ötletes anyák napi meglepetést!