Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

1970 óta ünnepeljük a Föld napját április 22-én. 192 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendeznek különféle eseményeket ez alkalomból.

 

Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián. Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató pedig 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (Föld Napja Hálózat). 1990 óta minden évben erre a napra adja ki a washingtoni Worldwatch Institute éves jelentését a világ környezeti állapotáról „A világ helyzete” címmel.

 

 2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: 

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

 

A 26. Föld napja javasolt témája Fákat a Földnek, valamint étrendünk és az éghajlat. 2016 a hüvelyesek nemzetközi éve és a világ államfői a Föld napján, 2016. április 22-én írják alá New Yorkban a párizsi klímaszerződést – étrendünk és az éghajlat összefügg.

 

2015 volt a talaj és a fény nemzetközi éve. Egyik nélkül sem élhetünk. Talaj és fény nélkül nincs élelmünk. Több növényt, kevesebb haszonállatot a talaj és az éghajlat védelmében – ezért nyilvánította 2016-ot az ENSZ a talajkímélő és fenntarthatóan termeszthető hüvelyesek nemzetközi évének. Legyen újra húsmentes a Föld napja – legyen hüvelyes!

 

A Critical Mass kerékpáros mozgalom szervezői gyakran erre a napra teszik a felvonulás időpontját. Idén Baján április 23-án, szombaton 16 órakor lesz a gyülekező a Tóth Kálmán téren.

critical_mass (1)





Sok pedagógus sztrájkolt Baján is Akad olyan intézmény is, ahol a mai napon elmaradt a tanítás.
Ismét Veterán Jármű Találkozó, két napon át, a Petőfi-szigeten Közeleg a benzingőzös hétvége! A veterán járművek és a motorosok is találkoznak a Bajai Motoros Egyesület szervezésében.
Bajai diákok győzelme a K&H pénzügyi vetélkedőn Meggyűlt a bajuk a számolással a versenyzőknek a Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő kecskeméti középdöntőjén.
Polgári engedetlenségi akció volt Baján és Jánoshalmán is A Tanítanék Mozgalom tiltakozást hirdetett, hogy nyomatékosítsa az oktatással kapcsolatos problémákat.
Véradás – a vér semmivel sem pótolható A nyári hónapokban kiemelten fontos felhívni a figyelmet, mert ebben az időszakban jelentősen csökken a véradók száma.
“A szenvedély mi hajt, majd ez hozza meg a bajt” (PM) Kábítószer elleni világnap: Egyre elemibbé váló problémára koncentrál minden év július 26-án a világ.
Június 5.: a környezetvédelem világnapja Szenteljünk figyelmet a természetnek! Fontos, hogy magunk után olyan bolygót hagyjunk, ahol gyermekein is tudnak élni.
Gálos Roland veretlen a Német Bundesligában! Ötödik mérkőzését is megnyerte a Mogyi Felsővárosi Ökölvívó Se Baja sportolója!
7 Föld-szerű bolygót talált a NASA Tőlünk 39 fényév távolságra található TRAPPIST-1 rendszerben keringnek.