“Jövőre családok tízezrei költözhetnek be új otthonukba”

Jövőre családok tízezrei költözhetnek be új otthonukba – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Tuzson Bence hangsúlyozta: a 2017-es büdzsé két alapvető célja az adócsökkentés – így például a legfontosabb élelmiszerek, a tej, a tojás és a baromfihús, továbbá az internetszolgáltatás áfájának csökkenése -, valamint az otthonteremtés.

.

Családi otthonteremtésre jövőre nagyságrendileg 100 milliárd forintot tartalmaz a költségvetés – közölte, jelezve, hogy a már elkezdődött otthonteremtési program 2017-től teljesedik ki. Elemei közül kiemelte a gyermekvállalásért járó támogatást, az áfakedvezményeket, az építési szabályok egyszerűsödését, valamint a nemzeti otthonteremtési közösségeket.

 .

A kabinet örömmel veszi, hogy önkormányzatok is részt akarnak venni a programban, és különböző segítségeket nyújtnak, például telket biztosítanak – tette hozzá az államtitkár.

fotó: kormany.hu

“Amíg Magyarországon polgári kormány lesz, addig lesz otthonteremtési program is” – mondta Tuzson Bence, három célt említve: a családok mielőbbi saját otthonhoz jutását, a gazdaság növekedését és a népességcsökkenés megállítását. A népesedési tendencia megfordulását szerinte jó családpolitikával kell elérni, nem pedig bevándorlással, mint azt egyes európai országok választják.

 .

Arra a felvetésre, hogy a kenyér áfájának mérséklését tervezik-e, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt felelte: bonyolult a kérdés, mert Magyarországon mintegy 250 féle kenyér van, és nagy az eltérés az árak között, ezért döntött úgy a kormány, hogy nem ezzel kezdi az áfacsökkentést.

forrás: kormany.hu

Az offshore-botrányról is kérdezték Tuzson Bencét, aki válaszában azt mondta: a fideszes képviselőknek nincs és nem is volt offshore cégük.

 

Forrás: kormany.hu





Most vasárnap már nyitva lehetnek a boltok Az Országgyűlés akár már kedden - kivételes sürgősséggel - szavazhat a most benyújtott előterjesztésről.
A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák Az írásbeli feladatsort mintegy 60 %-ban magyar, 40 %-ban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják.
Először végeztek mélyaltatás nélküli tüdőműtétet Magyarországon Az operáció utáni időszak a betegek számára komplikáció nélkül telt, rövid ápolási idő után távozhattak otthonukba.
Csökkenhet a baromfi, a tojás és a tej ára "A jövő évi költségvetési intézkedések a reálkeresetek emelkedésének irányába tett lépések."
Külföldi dj sztárok is fellépnek az idei EFOTT-on A fesztiválon idén teljesen elkülönülnek a stílusok. Te melyik előadót hallgatnád meg élőben?
Migrációs válsághelyzetet hirdetett a kormány Az egész ország területére kihirdették a migrációs válsághelyzetet.
“Amikor kinyílt a boríték” – Oscar-díjas a Saul fia Az idei Oscar-gála magyar filmtörténeti eseménnyé vált. 1982 óta nem volt díjazott filmünk.
Olcsó baromfi, drága cigi meg a többi. Ez történt ma a parlamentben Ha csak egy parlamenti összefoglalót olvasol ez legyen az! Itt van minden fontos ami Téged érint, röviden.
Felfüggesztették az Igazi csíki sör magyar nyelvű reklámjait A kifogásokat egy nyereményjátékkal kapcsolatban tették, de a cég egyéb reklámanyagait is vizsgálták.