Csökkenteni kell az élelmiszer-hulladékot

A Potsdami Klímahatás Kutatóintézet (PIK) szakemberei mutattak rá új tanulmányukban, hogy az élelmiszer hulladék mennyiségének csökkentésével enyhíteni lehetne az éghajlatváltozás hatásait – írja az MTI.

 

Hatékonyabb élelmiszer-felhasználás és -elosztás által 2050-re akár 14 százalékkal lehetne csökkenteni a mezőgazdasági tevékenységekből származó károsanyag-kibocsátást.

 

“A mezőgazdaság a klímaváltozás mögött álló egyik fontos tényező, amely a globális üvegházhatású gázkibocsátás több mint 20 százalékáért volt felelős 2010-ben” – hangsúlyozta Prajal Pradhan, a tanulmány társszerzője.

 

Az emberi fogyasztásra szánt ételek 30-40 százaléka hulladékként végzi világszerte, mert tönkremegy a betakarítás és a szállítás alatt vagy a boltok és a fogyasztók dobják ki őket. Az élelmiszer hulladék mennyisége várhatóan drasztikusan növekedni fog, ahogy a fejlődő gazdaságok, úgy mint Kína és India átveszik az olyan nyugati szokásokat, mint a több hús fogyasztása. A szakemberek szerint a gazdag országok több ételt fogyasztanak a szükségesnél, vagy egyszerűen kidobják az élelmiszert.

 

Az Environmental Science & Technology című folyóiratban közölt tanulmány szerint a szegényebb országok fejlődésével és a világ népességének növekedésével az élelmiszer hulladékkal összefüggő globális károsgáz-kibocsátás a jelenlegi 0,5 gigatonnányi szén-dioxid éves értékről 1,9-2,5 gigatonnányira fog emelkedni a század közepére.

 

Széles körben elterjedt elképzelés, hogy az élelmiszer hulladék felszámolása és a világ élelmiszertöbbletének szétosztása megoldaná az éhezés problémáját.

 

Az egy főre jutó átlag élelmiszer szükséglet szinte változatlan, de az elmúlt öt évtizedben gyorsan nőtt az élelmiszerekhez való hozzáférés, ami több mint 300 százalékkal növelte az élelmiszertöbblet megtermelésével összefüggő károsanyag-kibocsátást.

 

A tanulmány nem részletezi, hogyan lehetne csökkenteni az élelmiszer hulladék mennyiségét, de rámutat arra, hogy a probléma kapcsán már a fejlett és a fejlődő országokban intézkedni kell.

 

Januárban például 30 vállalati vezető, kormányilletékes, alapítványi és kutatócsoporti vezető alakított koalíciót annak érdekében, hogy 2030-ra felével csökkentse az élelmiszer hulladék mennyiségét.





Megállapodás született Brüsszelben A vízumkényszerről, a további uniós pénzügyi támogatásokról és a migránsok helyzetéről is egyezmény született.
Boltok nyitva tartása a hosszú hétvégén Hétfőn csak néhány kisebb üzlet és iparcikk bolt lesz zárva.
“A balkáni útvonal lezárása esélyt jelent Európának” Az M1 aktuális csatorna műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő beszélt a migránsválságról.
Folyamatosan nő a bioüzemanyagok felhasználása Az EU-ban 2020-ig a megújuló energiákból nyert üzemanyagoknak 10 %-os részarányt kell kitenniük a közlekedésben.
„Földet a gazdáknak!” –újabb árverések Kitűzték a "Földet a gazdáknak!" program újabb árveréseinek dátumait.
FM: már tart a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés Az élelmiszer-előállítók, csomagolók és forgalmazók az egész ország területén számíthatnak ellenőrökre.
“Amikor kinyílt a boríték” – Oscar-díjas a Saul fia Az idei Oscar-gála magyar filmtörténeti eseménnyé vált. 1982 óta nem volt díjazott filmünk.
Kenyerekre és péksüteményekre vonatkozó új szabályozás jön Fél év múlva lépnek hatályba a változások, melyek vonatkoznak az összetételre, a megjelenésre és a kémiai paraméterekre.
Többen születtek, de még többen haltak meg Januárban, februárban és augusztusban volt a legmagasabb a halálozások aránya.