Rudimental jön az EFOTT-ra

Zomboy után jön a következő külföldi név az EFOTT 2016-os palettájáról! A Rudimental érkezik a Velencei-tó partjára, így jóvoltából olyan slágerekre tombolhat a közönség, mint a Waiting All Night és a Feel The Love. A brit kollektíva a legnagyobb hazai kedvencek mellett lép majd az egyetemisták fesztiváljának nagyszínpadára.

 

 

John Newman, Ella Eyre, Ed Sheeran – csak néhány név azon előadók közül, akik az utóbbi években közreműködtek a Rudimental sikerdalaiban. A brit formáció 2012-ben robbant be a köztudatba a Feel the Love című szerzeményükkel, azóta pedig üzembiztosan szállítják a jobbnál jobb dalokat. A négy srác főként drum’n’bass-ben utazik, de szerzeményeikkel nemcsak a műfaj kedvelőinek szívét hódították meg; az itthoni játszási listákat is bevették. Tavaly ősszel megjelent We The Generation című albumuk Lay It All On Me című száma azonnal a rajongók kedvence lett.

Rudimental 2

A srácok, ha idejük engedi, a fellépéseket követően szívesen töltenek el egy-egy bulis estét, Magyarországot és italkínálatát pedig elmondásuk szerint nagyon megkedvelték, így minden esély megvan rá, hogy az EFOTT-koncert után ők is a Velencei-tó partján csapatják majd a bulit.

 

 

– A legjobb terv mindig az, ha nincs terv. Mindannyian barátkozós srácok vagyunk, viszont nem sokan tudják, hogyan is nézünk ki valójában, ezért inkognitóban tudunk maradni, így könnyebb elvegyülni – nyilatkozta a Rudimentalból Amir Amor az askmen.com-nak. – Általában a szervezők ajánlanak nekünk egy szimpatikus helyet, ahol elkezdhetjük az estét, ott találkozunk pár új baráttal, akikkel már együtt megyünk tovább.

 

 

A brit fenegyerekek mellett idén is a legnagyobb hazai kedvencek pörgetik majd a hangulatot Velencén július 12-17. között. Egészen biztos, hogy felcsendül majd az EFOTT 40-en debütáló Gyere és Táncolj a Wellhellotól, lehet majd Ülni.Örülni.Megőrülni a Halott Pénz legújabb dalaira, de a húrok közé csapnak Lukács Laciék is, és természetesen a Majka&Curtis rajongók sem maradnak rap-etlenül.

Wellhello_EFOTT2015

 

– Idei, minden eddiginél grandiózusabb nagyszínpadunkra hazánk népszerű előadói és zenekarai extra produkciókkal is készülnek, így többet és mást is mutatnak, mint amit megszoktunk tőlük – árulta el Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója. – A korábbi évekhez képest még több zenei helyszínünk lesz, számos stílusirányzattal, ráadásul és közkívánatra még hosszabb nyitva tartással: reggel 8-ig lehet tombolni. A kínálatban arra törekszünk, hogy üzembiztosan megtalálja mindenki a számára legmegfelelőbb bulihelyet.

Tankcsapda

A megduplázott területen szerveződő fesztivál idén is kitart az egyetemistabarát árak mellett, úgy a belépő, mint a helyszíni fogyasztás tekintetében – tájékoztattak a szervezők.





1,2 milliárd forintra lehet pályázni idén az Erasmus+ programban Az Erasmus+ programba és az Európai Önkéntes Szolgálatra is várják a fiatalok jelentkezését.
Új telephelyet adott át az AXIÁL Kft. A csornai telephely egyedülállóan nagy szervizműhellyel, új mosóval és modern kivitelezéssel várja az ügyfeleket.
Velencén duplázik az EFOTT Egy év szünet következik a vándorlásban, hiszen 2016. július 12-17. között ismét Velencén ver tábort az EFOTT.
Invitel és a Csodalámpa: Mélykúton váltották valóra a kívánságot A kórházi szobák tereit tágítja megható találkozások során az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány.
Stílusikonok az EFOTT-on „Bátorság kell manapság középszerűnek lenni”
Party Time: Indul az EFOTT Hatalmas kaland vár arra, aki idén az Efottra látogat. A fesztivál ma nyitja kapuit a nagyérdemű előtt.
A gyerekek kedvenc reggelije sem mindig megbízható (+VIDEÓ) A vizsgált 21 termékből 19 termék esetében hatósági eljárás indult.
Érettségi start! – A magyar írásbeli az első Ma a magyar irodalomé és nyelvtané a főszerep. Az érettségik kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak.
Nestlé tejpépet tiltott be a NÉBIH A tejpép mérgezőnek minősül, mert az "ochratoxin A" tartalma meghaladja a megengedett szintet.