Polgári engedetlenséget hirdet a Tanítanék mozgalom

Meghirdette a korábban kilátásba helyezett polgári engedetlenséget március 30-a délelőttre, egyórás időtartamra, a Tanítanék mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója csütörtökön Budapesten – írja az MTI. Az igazgató újságírók előtt emlékeztetett, a március 15-i demonstrációjukon felszólították a kormányfőt és az államfőt, hogy kérjenek bocsánatot “az elmúlt hat évben megalázott pedagógusoktól”, de a bocsánatkérés nem érkezett meg szerda éjfélig. Nem történt előrelépés a Civil Közoktatási Platform 12 pontjának ügyében sem – jelezte.

 

Azt kérik, hogy a pedagógusok és a velük szimpatizálók szerdán 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, szavaztassák meg újra a platform 12 pontját, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket, azt, hogy mindenképpen változást szeretnének szeptembertől. Példaként hozta az érettségi rendszer átalakítását, hogy a diákok azokból a tárgyakból és úgy tehessen vizsgát, ahogy a tanulmányaikat megkezdték. Problémaként jelölte meg a mindennapos testnevelést is.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom képviselője elmondta: az akció alatt nem lesznek ellátatlanok, vagy felügyelet nélkül a gyerekek. Szeretnék, ha azok a szülők, akik támogatják a követeléseket, elmennének az iskolákhoz és azt az egy órát a tanárokkal töltenék, megismerve a követeléseiket. Azt javasolta, aki nem tud elmenni, akár fényes nappal is nyissa ki esernyőjét, viseljen kockás inget, akasszon ki kockás zászlót az ablakba. Hosszú távon új oktatáspolitikára van szükség, és szerinte a pedagógusok gúzsba vannak kötve a sztrájktörvény előírásai miatt. Arról, hogy egy későbbi akció érintheti-e az érettségit, azt mondta: nem szeretnék a vizsgákat “bántani”, ők tanárok, és szeretnek tanítani.

 

Pilz Olivér, a tiltakozásokat elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára elmondta: a mozgalom felmérése szerint eddig mintegy 80 iskola jelezte csatlakozását az akcióhoz. Náluk a fenti egy óra alatt a pedagógusok egy része kivonul az iskola épülete elé, másik részük a csatlakozó szülőkkel az iskolával szemben lévő szobornál lévő parkot teszi rendbe, s az egy óra leteltével közösen fát is ültetnek majd. Közölte: azt várják, hogy végre tárgyalóasztalhoz tudjanak ülni, és elinduljanak az oktatási rendszer javítását célzó tárgyalások.

 

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tervezett megszüntetésére Pilz Olivér úgy reagált: szerinte az volt a célja a kormánynak, hogy a tiltakozók társadalmi támogatottságából “faragjon”. A lényeg az lenne, hogy az iskolák kapják vissza autonómiájukat, megfelelő finanszírozással működjön a fenntartó, és a mostani centralizált rendszert lebontsák. Megjegyezte: már folynak tárgyalások egy későbbi akcióról, de részleteket nem kívánt elárulni.





526 éve halt meg Mátyás, az igazságos Mátyás király valóban igazságos volt? Úgy szerette népe, mint ahogy az a mondákban él? Cikkünkből kiderül.
Ezek a legjobb tejcsokoládék Imádod a tejcsokoládét? Cikkünkből kiderül, melyik a legjobb.
Gyertyalánggal demonstráltak a pedagógusok a közoktatásért Pedagógusok tüntettek a köznevelésért Baján a Déri kertnél.
Megkérdeztük: Mit változtatnál az oktatási rendszeren? A tanulók is támogatnák az oktatási reformokat. Őket szólaltattuk meg.
A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák Az írásbeli feladatsort mintegy 60 %-ban magyar, 40 %-ban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják.
Terjednek a Facebookon a betegebbnél betegebb oldalak Mit szólnátok ahhoz, ha mindennap ugyanazt a cikket publikálnánk?
Visszavonták a vasárnapi zárvatartást Lázár János és Balog Zoltán miniszterek nem szavaztak, Szatmáry Kristóf és Harrach Péter nemmel voksolt.
Sziget fesztivál: Kész a világzenei nagyszínpad programja A program ezúttal egy nulladik nappal bővül augusztus 11-én.
Minden út a Gemencbe vezet – kisokos túrázóknak Gyalogosan, kerékpárral, sétahajóval, kenuval és erdei vasúttal is bejárhatjuk. Most a gyalogos útvonalakat mutatjuk be.