Baja tehetségei: Papp Nikolett – festőművész

Első önálló kiállítása tavaly volt látható a Borbás Mihály Bemutatóteremben. A festőművész azóta visszament a Pécsi Tudományegyetemre tanulni, mellyel párhuzamosan órákat ad a Jelky András Szakközépiskolában. A fiatal tehetség mesélt nekünk művészetéről és eddigi életpályájáról. 

10386132_786724638012547_2113885025_o

Papp Nikolett

Amikor hozzákezdesz egy képhez vagy képsorozathoz, mi inspirál? Honnan veszel ötleteket? 

Ez koncepciótól függ. Amikor egy téma körvonalazódik a fejemben, és már tudom, hogy szeretnék vele foglalkozni, akkor elkezdek hozzá anyagot gyűjteni, kicsit jobban belemélyedek az egészbe, és ahogy elképzeltem a képet, elkezdek rajta dolgozni. 

“”

Legutóbbi kiállításod a Belső visszhang címet viselte. Mit szerettél volna kifejezni azokkal a képekkel?

Egy nagyon személyes témáról van szó, általában én is rajta vagyok a képeken. Elsősorban azt a belső lelkiállapotot szerettem volna ábrázolni, amelyek ezekben az álmokban megjelentek, bennem motoszkáltak és nem hagytak nyugodni. Ezeken az érzelmeken keresztül másokhoz is szeretnék szólni. Úgy próbáltam a festményeimet megalkotni, hogy más is bele tudja magát helyezni. 

“”

Egyébként mikortól van jelen az életedben a festészet? 

Lényegében már kiskorom óta jelen van. Mindig is nagyon szerettem rajzolni és festeni, sőt, kezdetben inkább rajzolni. Gyermekkoromban a “Vizuba” jártam, és tulajdonképpen ott szerettem bele ebbe a művészeti ágba. Akkor döntöttem el a tanáraim javaslatára, hogy a középiskolát már ilyen irányban folytatom. Pécsre iratkoztam be, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolába, ahonnan már egyenes út vezetett a továbbiakhoz. 

“”

Melyik irányzatot, stílust képviseled?  

Nincs kimondottan konkrét ágazat, amit követek, inkább azt mondanám, széles palettán mozgok. Vannak olyan festők, akik hatással voltak rám, általában tőlük szemezgetek. Ha nagyon ki kell emelnem egy stílust, akkor alapvetően a reális vonal, ami meghatározza a művészetemet. De sokat nézelődök, szeretem vegyíteni a dolgokat. Jelenleg felületi kísérletezéssel is foglalkozom, ami azért ad egy kicsit absztrakt vagy elvont világot a képeknek. 

“”

Említetted, hogy vannak festők, akik nagy hatással voltak rád. 

A nagy kedvencem Peter Doig, ő egy skót festő. A magyar művészek közül Baranyai Leventét emelném ki, illetve szeretem a kolozsvári Ecsetgyár csoportot is. Ők egy korábbi történet, még az előző koncepcióhoz tartoztak, bár egyszer biztosan visszatérek hozzájuk. Serban Savu és Adrian Ghenie stílusa áll legközelebb a legutóbbi kiállításom témájához. 

“”

Lehet, csak az én képzeletemben él így, de az alkotás folyamata nagy rumlival jár. Otthon festesz, vagy van műtermed? 

A nagymamám lakásában kaptam meg az egyik szobát, mivel úgy alakult, hogy hozzánk költözött. Üresen maradt a lakása, és most abban dolgozom.

“”

Csak festesz vagy grafikákat is készítesz? 

Jelenleg csak festek, vászon- és olajképeket. Az egyetemen csináltam grafikákat, mivel ott több lehetőségem volt kipróbálni különböző dolgokat. 

“”

Megálmodsz egy képet, amit már csak vászonra kell vinni. Hogyan zajlik nálad az festés művelete? 

Évekig úgy festettem, hogy a suliban többen voltunk egy műteremben. Persze ilyenkor mindenki csendben, fülhallgatóval a fején dolgozott. Most kicsit furcsa, meg kellett szoknom, hogy egyedül vagyok, nincs senki, akivel beszélgethetek, vagy esetleg kikérhetem a véleményét az éppen készülő képről. Mostanában ez úgy zajlik, hogy hangulatomtól függően, zenét hallgatva vagy teljesen csendben nekiállok és festek. De van, hogy először csak ülök és átgondolom, hogy mit is szeretnék alkotni.

“”

Milyen alkotói utat jártál be mostanáig?  

A középiskolában tanulmányképekkel kezdtem, amit nehéz volt levetkőznöm az egyetem első éveiben. Aztán ahogy megszülettek bennem a különböző  koncepciók, és kigondoltam egy-egy témát, azok már sokkal elmélyültebb dolgok lettek. Egy hosszú folyamat része volt, amíg idáig, egy nagyon személyes, belső világig eljutottam. 

“”

kiállítás óta hogyan alakult az életed? 

Időközben sikerült visszamennem Pécsre, ugyanis szeptembertől kezdődően elindult a képzőművész-tanár képzés, mely egy éves időtartamú. Jelenleg a második féléves tanítási gyakorlaton veszek részt, de közben már fél lábbal benne vagyok a tanításban, mert ugyanígy szeptembertől, itthon a Jelky művészeti tagozatán dolgozom óraadóként. Ennek fényében az alkotás kicsit háttérbe szorul, míg megkapom a diplomát, a művészetnek jelenleg a pedagógiai oldalára koncentrálok, de közben a másik oldalról sem feledkezem meg. Nemrég nyertem tagságot a Nagy István Művészeti Egyesületbe, ahol reményeim szerint több kiállítási lehetőség adódik majd a közeljövőben. A munkáimat tekintve egyébként ugyanazon koncepció mentén haladok s gondolkodok továbbra is, mint a kiállításon bemutatott képek esetében.

Belső visszhang - Papp Nikolett

Belső visszhang I.
Belső visszhang I.
Belső visszhang II.
Belső visszhang II.
Álom III.
Álom III.
Álom I.
Álom I.
Árnyék II.
Árnyék II.
felső kép: Erdő, alatta: Cím nélkül
felső kép: Erdő, alatta: Cím nélkül

 





Baja tehetségei: Vinkó Leó – festő Fiatal, sikeres művész, tele ambicióval. Szinte bármiből képes ihletet meríteni. Ő Vinkó Leó.
Terjednek a Facebookon a betegebbnél betegebb oldalak Mit szólnátok ahhoz, ha mindennap ugyanazt a cikket publikálnánk?
Baja tehetségei: Felső Boróka – építész/grafikus Borcímkék, telefontokok, mesekönyv, illusztrációk, esküvői meghívó, építészet, és világjárás. Ez mind Felső Boróka.
Baja tehetségei: Cséfalvay Bianka – zongorista Baja bőven tartogat még csiszolatlan gyémántokat. Ismerkedjünk meg egy újabb fiatal tehetséggel!
Baja tehetségei: Kovács Gergely – festőművész A művészet akkor valódi, ha igazán őszinte. Eszerint alkot Gergő, aki épp fővárosunkat hódítja meg tehetségével.
Baja tehetségei: Faldum Gábor – triatlon Hétéves kora óta sportol, három világkupa dobogós érme már az övé, de még nagyobb lehetőségek várnak rá.
Baja tehetségei: Vancsura Bendegúz – evezés Vancsura Bendegúz a győri evezősklubban hasítja a vizet, és szebbnél-szebb eredményeket ér el.
Baja tehetségei: Agócs Nóra – tánc E heti bajai tehetségünk akkor érzi magát a legjobban, ha a táncnak hódolhat. Nem is csoda ez, hiszen vérbeli táncművész!
Minden út a Gemencbe vezet – kisokos túrázóknak Gyalogosan, kerékpárral, sétahajóval, kenuval és erdei vasúttal is bejárhatjuk. Most a gyalogos útvonalakat mutatjuk be.