Egy iskolás vágta pofán a vizes vb arculatát

Mikor kiderült, hogy Budapest szervezi a 2017-es vizes világbajnokságot, gyorsan előkerült egy plakát, ami közröhej tárgya lett, úgyhogy vissza is táncolt a szövetség. Egy év elteltével végre megjelentek a hivatalos plakátok, ami még hevesebb reakciót vált ki az emberekből, különösen a rekeszizmok tájékán. Két nap alatt rengeteg mém született a témában.

Gyurta Dani és a kék árnyalatai - Gyurta Dani, mint Poszeidón

Gyurta Dani és a kék árnyalatai – Gyurta Dani, mint Poszeidón

Kezdjük ott, hogy a plakáton szereplő szöveg, a Swimphony, egy elcsépelt szóvicc. De ez nem lenne annyira szembetűnően kellemetlen, ha a legalább a kép minősége megfelelne az alapvető követelményeknek. De nem! A kivitelező meglehetősen rugalmasan kezelte a szín, arány, esztétika fogalmakat, amelyeket kíméletlen dilettantizmussal erőszakolt monitorra. 

plakát

Vajon honnan ugrik az óriás úszó, és miért nem a kék az egész vár? – A logó színe világosabb lila a szöveg alatt, ezt tetézi a grimasz.

 

A plakátokat a Magyar Úszó Szövetség Facebook oldalán közölték, ahol a kommentek közt megtalálod a mémeket is. 

 

Ezzel szemben egy diák munkája kiemelkedően jól sikerült. A KREA Kortárs Művészeti iskola harmadikos hallgatói egy tömegrendezvény arculatának megtervezését kapták feladatul. Hetsch Ferenc a 2017-es úszó világbajnokság mellett döntött.

0b0b4133598275.56b0f846843f9

Hetsch Ferenc munkája

Hetsch Ferenc munkája

Az arculat központi eleme a vízcsepp, melyet a kalocsai motívummal ötvözött. A Coffein blognak adott interjújában elmondja:

Ez egy olyan “fogalom”, ami klisének tekinthető, mégis mindenkinek egyértelműen és összetéveszthetetlenül magyar, s mivel ez a rendezvény az országot is képviseli, így szerettem volna ennek a hivatkozásnak is terepet adni az arculatban.

 

A hivatalos plakátokhoz hasonlóan Ferenc első ötlete is a „vizek óriásai” volt.

Az első ötlet plakátja.

Az első ötlet plakátja.

Ezt eredetileg úgy képzeltem, hogy a neves sportolók óriási alakja úszik, vízilabdázik, ugrik a Dunába, ám, ahogy Darázs Bódog Tanár úr mondta: egy viccbe nem kell két poén, így maradt némi retusmunka után a jelenleg is látható második koncepció vonala.

 

A végső irány a sallangok nélküli arculat megtervezése volt. A lehető legkevesebb elemmel mutatja meg, hogy mi az, amiért a közönség kimegy egy ilyen eseményre.

 

Lényegében ez a rendezvény, de bármelyik másik tömegrendezvény vagy esemény is egy dologra, a közönségre épül.

Hetsch Ferenc - Reklámkampály

Hetsch Ferenc – Reklámkampály

kiemelt

A teljes “iskolás” arculatot itt találod. 

 





Vereczkei Zsolt készülhet a riói olimpiára A bajai úszó a hetedik paralimpiájára készülhet, ez rekord a magyar parasport történetében
Ismét Veterán Jármű Találkozó, két napon át, a Petőfi-szigeten Közeleg a benzingőzös hétvége! A veterán járművek és a motorosok is találkoznak a Bajai Motoros Egyesület szervezésében.
Búcsúzunk a kínos plakátoktól Akkora sikert aratott az iskolai feladatként született terv, hogy kinevezték az úszó VB hivatalos arculatává.
Polgári engedetlenségi akció volt Baján és Jánoshalmán is A Tanítanék Mozgalom tiltakozást hirdetett, hogy nyomatékosítsa az oktatással kapcsolatos problémákat.
Egyre vonzóbb energiaforrás a Nap Környezetkímélő megoldásokban kell gondolkodnunk hosszútávon, és a napenergia bizonyul az egyik legjobb energiaforrásnak.
Baja tehetségei: Faldum Gábor – triatlon Hétéves kora óta sportol, három világkupa dobogós érme már az övé, de még nagyobb lehetőségek várnak rá.
Biológiai gyógyszerek – Biotechnológia a gyógyszeriparban A tünetek kezelése helyett a fő problémát célozza meg a gyógyszeripar csúcsterméke.
Így tornáztasd a szemedet – Meglátod, megéri! A szem túlterhelését leginkább a számítógép előtt eltöltött órák okozzák, de szemtornával megelőzhetjük a bajt!
Humai – Halhatatlanná válhat a tudatunk 2040-ben már visszahozhatja az embereket a halálból a mesterséges intelligencia.