“Az embernek idomulnia kell a megváltozott körülményekhez”

Az éghajlatkutató szerint a víz tisztán tartását már az embernek kell megoldania, idomulnia kell a megváltozott körülményekhez – írja az MTI.

 

Zágoni Miklós az M1 szerdai műsorában arról beszélt, hogy két ellentétes folyamat zajlik: az iparosodással együtt jár a vízszennyezés, ugyanakkor fejlődik a víztisztítás technológiája – arra kell törekedni, hogy ezek egyensúlyban legyenek.
Jelezte, önmagában a víz elérhetőségét például Afrikában nem tudjuk szabályozni, de a meglévő készlet felhasználhatóságára oda kell figyelni. Előfordulhat az, hogy valaki azért hagyja el hazáját, mert az éjhajlat megváltozott, és emiatt nincs elég víz, nincs elég termény – figyelmeztetett Zágoni Miklós.





A titokzatos kilencedik bolygó lehet a felelős a Földön bekövetkező tömeges kihalásokért... A szakemberek egy része már évek óta állítja, hogy létezik a kilencedik bolygó.
Csökkenteni kell az élelmiszer-hulladékot Az élelmiszer-hulladék csökkentésével enyhíteni lehetne az éghajlatváltozás hatásait.
A cukorbetegség megelőzése volt fókuszban az egészség világnapján A magyar felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyos, és 7,5 százalékban fordul elő a cukorbetegség.
Több tucat érdekházasság miatt emeltek vádat Kiskunhalason További negyvenegy embert gyanúsítottak az ügyben, de bizonyítékok hiányában megszüntették a nyomozást.
Rudimental jön az EFOTT-ra Az EFOTT szervezői a brit zenekar érkezését jelentették be a 2016-os fesztiválra.
Negyedszer is elindult a Foci a Barátságért program Franz Beckenbauer, a Foci a Barátságért nagykövete online sajtótájékoztatón beszélt a program fontosságáról.
Megállapodás született Brüsszelben A vízumkényszerről, a további uniós pénzügyi támogatásokról és a migránsok helyzetéről is egyezmény született.
Kezdeményezték a kiskunhalasi lövöldöző előzetes letartóztatását Emberölés előkészülete, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntette, és kényszerítés gyanújával vették őrizetbe.
Boltok nyitva tartása a hosszú hétvégén Hétfőn csak néhány kisebb üzlet és iparcikk bolt lesz zárva.