Jobban ismer a Facebook Téged, mint Te saját magadat

Az internet ugyan egy decentralizált hálózat, mégis a különböző szolgáltatók szerverfarmokban, vagyis egy helyen tárolják adataikat, adatainkat. Belegondolni is félelmetes, mennyi információ halmozódik fel rólunk (folyamatosan) ezekben a központokban.

 

Úton-útfélen mindent megosztunk, feltöltünk magunkról, ország-világ előtt kiteregetjük magánéletünket, ész nélkül lájkolgatunk… – és ezen tevékenységeink mind rögzítve vannak. 

 

A 2010-es évek elején egy Max Schrems nevű úriember, aki történetesen jogász, gondolt egyet, és megpróbálta kideríteni, milyen információkat tárol róla a Facebook. Az osztrák férfi az ügyintézés során akadályok sorába ütközött, és két évébe telt, míg megkapta a kikért adatokat, ami több száz gigabájtnyi információt tartalmazott (1200 oldalon, 57 kategóriába sorolva). Azok áttanulmányozása során kiderült: Zuckerbergék többek között olyan adatokon “csücsültek”, melyeket a felhasználó már régebben törölt, vagy amelyek közzétételét nem is engedélyezte. 

facebook-eye

 

A Facebook manapság már nem árul zsákbamacskát, mindent tisztán és érthetően leír adatkezelési szabályzatában. De valld be: fogadjunk, nem olvastad el regisztráció előtt azt a néhány oldalnyi tájékoztatót! Nyugi, nem gáz, én is kihagytam.

 

De milyen jellegű adatokat gyűjt rólunk a közösségi háló?

Az gondolom egyértelmű, hogy amiket regisztráció során megadunk (név, jelszó, email cím), illetve amiket a profilunkon kitöltünk(munkahely, iskola…stb.), azokat elraktározza. Viszont azzal már nem biztos, hogy mindenki tisztában van, hogy a facebook azt is naplózza, mikre kattintunk, miket lájkolunk, olvasunk és osztunk meg. Elmenti továbbá a be- és kijelentkezéseink adatait, az elküldött üzeneteink időpontját és tartalmát, fényképeinket, GPS adatainkat, kapcsolati hálónkat. Hiába törlünk egy képet vagy bejegyzést az üzenőfalunkról, hiába “radírozzuk ki” nyomunkat a tevékenységnaplóból, attól azok még ott lesznek a kaliforniai szerverteremben. Egyébként nemcsak facebookos ténykedésünket figyeli a vállalat, hanem az egész világhálón követ bennünket.

 

A leírtak alapján ezekre azért van szükségük a fejlesztőknek, hogy minél jobban személyre szabják, felhasználóbarátabbá tegyék az oldalt, és persze, hogy minél relevánsabb hirdetések jelenjenek meg a “júzereknél”- nekik is meg kell élni valamiből. 

 

Mellesleg a közösségi szájt algoritmusaiban alkalmazott mesterséges intelligencia (amit a Facebook folyamatosan fejleszt) felismeri a feltöltött képeken lévő személyeket, tárgyakat, illetve azt is, hogy egy videóban mit történik. Utóbbit egy videóval is szemlélteti Zuckerberg. 

 

A nemsokára bevezetett új emotikonok  sokkal pontosabban leírják majd érzelmeinket, így az elemző algoritmus is konkrétabb képet kaphat rólunk.

CZv-QGgWIAAVOJz

Ha eddig ez nem elég ijesztő, a facebook adatokat gyűjthet a számítógépünkről, telefonunkról (operációs rendszer, a hardver verziója, az eszközbeállítások, fájl- és szoftvernevek és -típusok, akkumulátor és jelerősség, valamint készülékazonosítók), eszközeink helyéről (GPS-, Bluetooth- vagy WiFi-jelek alapján). Lecsekkolhatja mobil- vagy internetszolgáltatónk nevét, böngészőnk típusát, nyelvét, valamint az időzónát is, melyben tartózkodunk, továbbá mobiltelefonszámunkat és IP-címünket is.

 

Felvetül a kérdés, hogy ezen információkhoz kik juthatnak hozzá. Az adatkezelési szabályzat böngészése során kiderül, adatainkat megosztják a Facebook-vállalatokon belül, tulajdonosváltás esetén továbbadják, de a vállalat külső partnerei és ügyfelei is felhasználhatják azokat- vagyis harmadik félhez is eljutnak. 

 

Illetéktelen kezek

A közösségi oldalak és felhőszolgáltatások elterjedésével tömegesen megnőtt a személyes adatainkkal való visszaélések száma – emlékezzünk csak a nemrég kiszivárogtatott celebek képeire, amiket a sztárok iCloud fiókjuk feltörése után tettek közzé a hackerek. Hiába védjük le profilunkat feltörhetetlennek hitt jelszóval (mert ugye nem árt, ha nem a kutyánk nevét vagy a születési dátumunkat adjuk meg), hiába állítjuk be faintosan adataink védelmét, mint már oly sokszor bebizonyosodott, nincs feltörhetetlen rendszer. 

 

Ezek tudatában: nem lehet, hogy kétszer is át kellene gondolnunk, miket lájkolunk és osztunk meg, milyen képeket töltünk fel vagy tárolunk felhőszolgáltatásokban, milyen fotókat küldözgetünk privát üzenetben? 

 

A végső kérdés persze az, hogy veszélyben van-e magánszféránk biztonsága? Természetesen nincs, ha a fent említett dolgokat nem pakoljuk “kirakatba”.  





Megkérdeztük: mennyire vagy óvatos a neten? Cikksorozatunk folytatásában arra voltunk kíváncsiak, mennyire figyelnek oda a felhasználók magánszférájuk védelmére.
Terjednek a Facebookon a betegebbnél betegebb oldalak Mit szólnátok ahhoz, ha mindennap ugyanazt a cikket publikálnánk?
Megkérdeztük: hogyan vigyázol az egészségedre? Ma van az egészség világnapja. Egyre többen ismerik fel az egészséges életmód fontosságát, de mi a helyzet Baján?
Megkérdeztük: nálatok hogyan zajlik a locsolkodás? Lányok: elkezdtétek már készíteni a piros tojásokat? Fiúk: aztán egy lány se hervadjon el!
Szarvas Panni akusztik a Galéria Art Caféban Nincs még programod péntek estére? Gyere el, ha szeretnél jó zenét hallani!
“A bajaiak nagy örömmel fogadták a forradalom hírét” Az akkori bajai eseményekről Kovács Csaba mesélt nekünk.
Vigyázz, mire kattintasz, az adataid bánhatják! Tömegesen terjednek a legújabb, a felhasználók adatait titkosítással hozzáférhetetlenné tevő zsarolóvírusok.
Szenzációs videó: Mucsi Zoltán hangján káromkodik a robot (18+) Hagyj abba mindent, ez a videó garantáltan megnevettet!
Mindenki a bátaszéki molyhos tölgyre figyel Nemsokára megtudjuk, hogy a bátaszéki molyhos tölgy nyerte-e az Európai Év fája címet.