Megnéztük: ilyen a Deadpool film

Mielőtt belevágnék a várva várt Deadpool film beszámolójába, előtte tartozom egy vallomással: valójában nem nagyon rajongok a szuperhősös filmekért, erre is inkább csak azért vettem rá magam, mert a kedvenc színészem, Ryan Reynolds bújt Mr. Pool bőrébe. Azért persze utánajártam a sztorinak, mielőtt beültem a moziba, hiszen mégiscsak konyítani kell egy kicsit a szuperhősökhöz, ha ilyen filmre vállalkozik az ember. Így hát felültem a buszra, elutaztam Szegedre, kiváltottam a mozijegyem, és befészkeltem magam a viszonylag kényelmes székembe, aztán adj neki! 

 

celeber.ru

 

A film az első perctől kezdve rágyúr a rekeszizmok edzésére, hiszen poénokban már az első kockáknál sincs hiány, és ezt végig érezhetjük az egész sztorin keresztül. Azért a film elején kapkodtam egy kicsit a fejem, hogy voltaképpen most miről is van szó, hiszen Deadpool mindjárt belevág a történet közepébe, kicsinál pár rossz fiút, szétzúz pár autót, na meg a többi szuperhősös cucc. De azután jött egy kis múltidézés, és mindjárt pofonegyszerű lett a sztori. 

 

DSCN0027

 

Azért aki mégsem lenne teljesen képben, azok kedvéért vázoljuk röviden a cselekményt. A különleges erőknél szolgált kiváló katona, majd zsoldossá avanzsált Wade Wilson (akit persze a még mindig szupertehetséges Ryan Reynolds alakít) megtudja, hogy az egész testében eluralkodott a szörnyű rák. Pech ez, nem is kicsi, hiszen éppen jól megy a szekér, nőben sincs hiány, így valamit lépni kell! Egy aligha legális kísérlet során, a műtét közben furcsa dolog történik és „megszületik” Deadpool, aki igazi szuperképességekkel és nem mellesleg fanyar humorral van megáldva. 

deadpool-gallery-03-gallery-image

 

Csak hát van egy kis bibi a történetben, hiszen a szuperhősök élete sem lehet fenékig tejfel. Deadpool-lal is történik egy kisebb gikszer és bizony olyan lesz az arca, mintha “Freddy” Krueger-t keresztezték volna egy rothadó aszalt szilvával. Oda a szép pofi! Így hát Deadpool felkerekedik, hogy bosszút álljon ezért a félresikerült mutációért és elkapja azt, aki ezt tette vele. Deadpool kérdése a fele film alatt pontosan úgy szól: hol van Francis? (Na már most Francis a rossz fiú, ha még nem jöttünk volna rá!) 

 

deadpool-165619

 

A történet során más karakterekkel is színesítették a filmet: ott van Deadpool bárpultos cimborája, vak és ex-kokainos lakótársa, a taxisofőr, a gyönyörű Vanessa, aki elrabolta hősünk szívét, és persze további szuper képességű bajtársakban, na meg ellenfelekben sincs hiány! Azért én a bárpultos cimborának és a taxisnak kicsivel több szerepet adtam volna, az ő karaktereik elbírtak volna még pár csattanós poént!

 

A látványvilágról annyit, hogy igazán élethűre sikeredett, semmi panasz nem lehet rá. Elnéztem volna még 3D-ben is! A filmben alkalmazott különböző lassítási technikák is különlegessé tették a képi világot. A kocsik profin és élethűen robbantak, az épületek hatásosan dőltek romba, és a lövöldözős, „agykiloccsantós” jelenetek, na meg Deadpool verekedési technikája is megérnek egy misét! Mindannyian, akik a moziban voltunk, élveztük az obszcén humort is, bár a magyar fordítás, a 16-os karika ellenére lágyabb kifejezésekkel élt, mint az eredeti verzióban. 

 

Ryan Reynolds remekül hozta a film karakterét, hiszen a színésznek régi álma valósult meg azzal, hogy egy képregényhős bőrébe bújhatott. A filmben egyébként számos akciójelenetet és ugrabugrát valóban ő csinált végig, nem pedig kaszkadőr. Gyúrt is a filmre rendesen!  

deadpool-gallery-04-gallery-image

 

Hála istennek a Deadpool nem az a mozi volt, amit túldicsértek, túlpromóztak, aztán egy fabatkát sem ér! Hogy a film vége happy end-del végződik-e, azt nem árulom el, viszont nagyon arra hajaz, hogy egy második részben is erőteljesen reménykedhetünk. Az biztos, hogy a Deadpool jól debütált a mozikban, és rávert az olyan nagyobb szuperhősös alkotásokra, mint például a Vasember. 

 


Egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem, mert bátran kijelenthetjük, hogy Deadpool az egyik legviccesebb szuperhős, és ez teszi őt különlegessé a többi Marvel produkcióval szemben. Ki tudja? Lehet, még megszeretem a szuperhősös filmeket! És, hogy végül előkerül-e Francis? Tessék megnézni a Deadpoolt és ígérem: minden kiderül! 





Nincs Hollywood magyar kaszkadőrök nélkül Veszélyes mutatványok, bravúros filmek. A magyarok tudják, mitől döglik a légy! Vagy Hollywood?
Karácsonyi nyomozás: Hol lehetnek most kedvenc ünnepi hőseink? Van, aki elzüllött, van, aki politizál, de senki se fér a bőrébe! Mi lett kedvenc karácsonyi filmhőseinkből?
„Felvétel indul!” – 5 kiváló film, amit Magyarországon forgattak Nézzünk be együtt a kulisszák mögé, hogy kiderüljön, milyen filmekben tűnik fel a szépséges Budapest!
Legendák: Ezek a legmenőbb filmes verdák Van az úgy, amikor egy filmben az autó lejátssza a színészt. Ikonokat mutatunk, itt az ideje a gázra taposni!
2017-ben jönnek a legjobban várt filmek! Moziőrültek figyelem! Mutatjuk mitől robban fel jövőre a filmvilág!
“Mindig a közjóért kell tenni!” A közelgő „Tiszta Bácsbokodot” programról és a falu életéről kérdeztük a település polgármesterét, Kovács Lászlót.
Itt a tojás, hol a tojás? – Húsvéti mókázás a köbön! Nincs ötleted, mivel foglald le a kicsiket a hosszú hétvégén? Segítünk!
Baja tehetségei: Cséfalvay Bianka – zongorista Baja bőven tartogat még csiszolatlan gyémántokat. Ismerkedjünk meg egy újabb fiatal tehetséggel!
Kávéról a kávéimádóknak –avagy érdekességek a “koffeinkirályról” Felnyitottuk a kávé-aktákat és számos érdekes dolgot találtunk.