“Ezt is kinyírtam” – hétköznapi növénygyilkosok

Az egész úgy kezdődött, hogy kb. 11 évesen kaptam egy virágot. Nem lényeges, hogy milyen fajta volt, maradjunk annyiban, hogy cserepes. Rögtön ment a polcra, az ablak mellé, kapott fényt, vizet, még utána is olvastam, mi a jó neki, mi a rossz. Szóval tényleg gondját viseltem. Egy hónap sem telt el, és kész, vége lett. Oké, mondom, kezdő vagyok, lesz majd jobb is.

 

Jöttek sorban a többiek, volt mindenféle, de ami túlmutatott a kaktusz kategóriáján, az halálra volt ítélve. Volt, ami tényleg az én hibám volt, viszont némelyik esetnél tisztán éreztem, hogy ártatlan vagyok. A házunk sosem volt túl jól szigetelt, biztos nem volt jó a levegő, vagy a páratartalom, vagy ki tudja, lehet, hogy gonosz szellemek bújtak ki éjjel a szekrényből és ők tették.

 

Változtattam a dolgokon. Csináltam az udvarunkon egy kis sziklakertet, mert a talaj arrafelé mindig homokos, száraz volt, gondoltam, az pont jó erre a célra. Körbejártam a környéket, összelopkodtam az utcából mindenféle sziklakerti növényt, amit a szomszédok a ház elé ültettek. Mégcsak lelkiismeret-furdalásom sem volt, kell nekik az utcára ültetni… Gyorsan benépesedett a kis létesítményem, szép is volt, éreztem a siker ízét. Évekig működött a sztori, aztán egyszer csak elköltöztem otthonról, menni kellett egyetemre. 

 

Eltelt pár év, a koleszban viszont megint minden a régi lett. Bármilyen virágot kaptam, megdöglött. Mégsem keseredtem el, rájöttem, hogy a rózsa döglötten is szép. Felakasztottam fejjel lefelé a falvédőre, és hagytam, hogy kiszáradjon. Amikor viszont már egy csokorra való döglött, aszott rózsám volt, akkor meguntam. Mentek a kukába. Elvégre mégiscsak morbid, milyen lenne fordítva? Elképzeltem, ahogy sétálok egy rózsakertben, és körös-körül halott emberek múmiái lógnak, fejjel-lefelé. Tök undorító.

 

Szóval az egyetemen leszoktam a növényekről. Újra itthon, első albérlet. Fél év után elfogadtam a tényt, hogy a panelban is csak a kaktusz bírja, meg egy-két pálmafajta. Még megvoltak megboldogult gyermeki éveim kaktuszai anyuéknál, így hát telepakoltam az egyszobás kecót ezekkel, és még jól is nézett ki. Aztán valami borzasztó történt. A kaktuszok is megdöglöttek. Megyek haza, nyitom az ajtót, és ott fekszik előttem a rideg valóság: a tízéves kaktuszom. Kifordult a cserépből, és kész.

 

Amennyire módomban állt, megfogtam, és konstatáltam, hogy olyan az állaga belülről, mint egy rohadt padlizsánnak. Még neki is estem a konyhakéssel, és komolyan mondom, kenyérre lehetett volna kenni. Eszembe jutott, hogy kaktuszos italt, és kaktuszos fagyit is árulnak, és rájöttem, hogy ennek alapján a kaktuszos szendvics gondolata nem is akkora baromság. Végül mégsem valósítottam meg, hiszen mégiscsak éreztem egy kis tiszteletet egy olyan növény iránt, ami kibírt mellettem tíz évet, és miután egyszer leejtettem, és félbetört, újra kihajtott. Simán kidobtam.

 

Körülnéztem a lakásban. Van még egy kaktusz, egy páfrány és egy aloe vera a fürdőben. Utóbbi a legjobb, mert akkor is nő, amikor az égvilágon semmit nem csinálok vele. Pedig a fürdőben még fény sincs. Az aloe vera a legjobb arc. Majdnem olyan jó arc, mint a gekkóm, ami (bocsánat, aki) akkor sem döglik meg, amikor két hétig nem etetem.

 

Aztán megakad a szemem egy negyediken. Ott virít a sarokban. Az a növény, ami a kezem alatt nőtt félméteres monstrummá. Amikor ideköltöztem, már itt volt. Egy cserép száraz földben egy még szárazabb kis tő valami. Poénból kezdtem el locsolni. És most itt tartunk. Talán most fordul a kocka, gondolom magamban. Talán túl komolyan vettem mindig a növényeket. Minek nekem orchidea, meg ibolya? Semmi humorérzékük. 

 

Így hát a növényekkel vívott több évtizedes harcom után azt a következtetést vontam le, hogy nem kell komolyan venni őket. A túlzott gondoskodás úgyis csak tönkretesz mindent. Nyugodt szívvel leültem tehát a kanapémra, odapillantottam a poénból élő növényemre, és adtam neki egy pacsit, csak úgy képzeletben. Még egy nyamvadt pacsit sem mertem komolyan venni ezek után. Hiszen ha igazit adtam volna neki, azt lehet, hogy komolyan vette volna.





Unod a zöldségeket? Egyél virágot! A virágokat régóta fogyasztják több országban is, ideje, hogy a mi konyhánkban is helyet kapjanak. Próba szerencse!
Hogyan tedd otthonossá az albérleted? Hidd el, nem kell hozzá sok dolog, hogy új kuckódból valódi otthont varázsolj! Íme néhány egyszerű ötlet.
Tippek kerti partira Elő a grillsütővel, a salátákkal, a fáklyákkal és a sütireceptekkel! Használjuk ki a jó időt, és rendezzünk egy jó bulit!
Chia mag – Ez történik, ha elkezded fogyasztani A fekete magocska méltán szerepel a superfood-ok listájának élén. Ha fogyasztod, garantáltan érezni fogod!
Koleszterinszintünk 6 legjobb barátja Ha lehet, inkább előzd meg a betegség kialakulását. Őrizd meg a jó koleszterinszintet!
Tiszta test, tiszta lélek – Hogyan böjtölhet a ma embere? A különféle étkek és italok mellőzésén kívül számos egyéb módon rendezhetünk nagytakarítást belsőnkben.
A téli krémlevesek 5 koronázatlan királya A hideg estéket könnyedén feldobhatod egy "extrás" finomsággal. Krémlevesek, felturbózva!
Tuti tippek őszi méregtelenítéshez Néhány nap alatt energiabombává varázsolhatjuk szervezetünket, ha egy kicsit odafigyelünk. Viszlát, téli vírusok!
Tökös ételek A tökös receptek tárháza kimeríthetetlen. Ezekből szemezgettünk.