Ezek voltak 2015 legjobb filmjei

2015 egyik legnagyobb filmes pozitívuma kétségtelenül az volt, hogy nem cseszték el a Star Wars hetedik epizódját. Persze még mielőtt decemberben fellélegezhettünk volna, szűnni nem akaró türelmetlenségünket jobbnál-jobb filmekkel csillapíthattuk. Az alábbi 5 filmet szerettük a legjobban: 

 

Whiplash

No igen, ez a film tipikus példája annak, hogyan lehet egy viszonylag egyszerű sztoriból akkorát alkotni, hogy leszakad a ház. Még az is élvezni fogja minden percét, akit amúgy nem hoz lázba a jazz világa. Onnantól, hogy megjelenik J.K. Simmons, eluralkodik rajtunk a pattanásig feszült, idegtépő hangulat, és úgy odaszögez minket a székbe, hogy nem győzünk pislogni. Az amerikai színész kiválóan hozza a zsigeri szemétládát (nemhiába került hozzá az aranyszobrocska) – az összes vallás, összes istene mentsen meg minket egy ilyen tanártól -, Miles Teller pedig kidobolja belőlünk a lelket is. 

Brody-Whiplash-1200

 

A marsi 

Köhöm… öö, Mentöexpedíció. A nálunk forgatott, iszonyatos magyar címet viselő filmet úgy jellemeztük, mint Ridley Scott feltámadása. A pazar képi világgal, ötletes történettel és remek humorral megpakolt alkotás akár az elmúlt év sci-fije is lehetne, ha nem kapott volna néhány elég komoly vetélytársat. 

martian-gallery3-gallery-image

 

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Remek filmélmény, hatalmas társadalomkritikával, komoly mondanivalóval, zseniális rendezéssel és operatőri munkával, a színészi alakításokról nem is beszélve. “Ha Michael Keaton nem kap ezért Oscart, az akadémia tagjai elköltözhetnek melegebb éghajlatra” – gondoltam anno, és hát persze, hogy végül nem kapott. 

Birdman-1

 

Star Wars – Az ébredő Erő

Azok után, hogy az előzménytrilógia igen mély nyomokat hagyott bennünk, nem teljesen alaptalanul tartottunk a hetedik résztől – amellett, hogy iszonyatosan vártuk. Szerencsére nem okozott csalódást, és a film maximálisan visszahozta az igazi Csillagok háborúja hangulatot, amivel a készítők már alapból megvettek minket – így egyértelmű volt, hogy felkerül az ötös listánkra. 

iac58rjaxxykm8a88ya7

 

 

Kémek hídja 

Spielberg mester kedvenc operatőrével, Janusz Kaminskivel karöltve a hidegháború idején megtörtént kémhistóriát tár elénk. A film nem csak végig feszült, izgalmas, de a történelem egy olyan megrázó momentumát is elénk varázsolja, mint a berlini fal építése. A főszereplő Tom Hanks-től a már megszokott remek alakítást kapjuk, de feltűnik mellette egy szinte ismeretlen színész: Mark Rylance Oscar-jelölt alakítása elgondolkodtat, hogy még egy szovjet kommunista kém is lehet szimpatikus figura. Aki még nem látta, pótolja, Spielberg ismét nagyot alkotott!

bridge_of_spies_05_a





Ezeket a filmeket várjuk legjobban az idén Összegyűjtöttünk olyan filmeket, melyekre muszáj lesz beülnünk 2016-ban. Íme a lista:
Filmek, melyek végén garantáltan leesik az állad Szereted a csavaros végű filmeket? Mutatunk tízet, melyek megnézése után biztosan meg fogsz lepődni.
Na de ki adta ezt a hülye címet? Megnéztük az év egyik legjobban várt filmjét. Ridley Scott THE MARTIAN című műve nem okozott csalódást! Spoilermentes!
Megnéztük! Az Erő újra velünk van! SPOILERMENTES! Vártuk, megérkezett, megnéztük. Ilyen volt a Star Wars: Az ébredő Erő.
Felirat vs. szinkron A feliratos filmek nézése segíti a nyelvtanulást, és sokkalta élvezhetőbbé teszi az alkotást. Vélemény.
Íme a Star Wars 7 utolsó előzetese Megkaptuk a Star Wars: Az ébredő erő című film utolsó előzetesét. Csak legyen türelmünk kivárni a filmet!
Az 5 legjobb filmdráma A dráma filmes műfaját lenyomta a vígjátékok és akciófilmek áradata. Pedig ezekre hosszú ideig fogsz emlékezni.
Szerelem számkorlátok nélkül Az Egy őrült pillanat című film már látható a mozikban.
Ludas Matyi 66 éve verte el először Döbrögit színesben Az 1949-ben felvett első magyar színes film, a Ludas Matyi forgatása során számos nehézség adódott.