Velencén duplázik az EFOTT

Egy évre abbahagyja a vándorlást, és 2016. július 12-17. között ismét Velencét veszi birtokba az EFOTT. Nem ez lesz azonban az egyetlen duplázás a fesztivál szervezésében: a házigazda szerepét ezúttal két egyetem megosztva látja el. A hallgatók már most felpörögtek mindkét helyen, és a tökéletes fesztiválhangulathoz konkrét ötleteket várnak. A látogatók kényelmének fokozására a szervezők Velence várossal összefogva területet is fejlesztenek.

fotó: Pozsonyi Roland

 

40 év szüntelen vándorlás után idén újra Velencén ver óriástábort az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója – jelentette be Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. Az ismerős helyszín előnyeit kihasználva a szervezők megkezdték az előkészületeket, sőt a fellépők egy részével már meg is állapodtak. A legnagyobb hazai kedvencek mellett, Borgore tavalyi nagy sikerű koncertje után, 2016-ban a brit elektro egyik új felfedezettje, a közösségi médiában több mint egy millió rajongóval büszkélkedhető Zomboy lép majd az EFOTT színpadára. A nagy múltú fesztivál azonban nemcsak a helyszínnel duplázik: idén először két felsőoktatási intézmény kerül házigazda szerepbe: a nagy múltú Debreceni Egyetem a kulturális és civil programokért, míg a Testnevelési Egyetem az izgalmas sportprogramokért felel majd.

EFOTT hangulat_2

 

A jegyek december 14-től már elérhetők.

Az árak a régiek maradnak, így továbbra is ez lesz a legmegfizethetőbb a nagyfesztiválok sorában, a korábbi tapasztalatok és javaslatok alapján azonban számos változás van tervben.

 

– Az ismerős helyszínnek köszönhetően idén elkerüljük az egyébként minden évben jelentős erőforrásokat lekötő szervezési nehézségeket, és már most tudjuk, melyek azok a sarokpontok, amelyekre kiemelten kell figyelni. A várossal és a terület tulajdonosaival együtt például infrastrukturális fejlesztéseket is tervezünk, amelyek nemcsak a strand-, de a fesztiválterületet is nagyban befolyásolják majd, teret engedve számos vizesblokk telepítéséhez, valamint racionálisabb és jobb minőségű útvonalak kialakításához. Beléptetéskor megsokszorozzuk az erőforrásokat, külön sávokat nyitunk a heti, illetve a napijegyesek számára, és reményeink szerint a kempinget is hamarabb megnyitjuk majd. Mi már nagyon várjuk 2016 nyarát! – mondta el Maszlavér Gábor, és hozzátette, a színes programfelhozatalon már éppúgy dolgoznak, mint a vendéglátói kapacitás megsokszorozásán.

EFOTT hangulat_3

 

„Az EFOTT Ti vagytok!” – ezzel a kiáltással zárta a 40. fesztivált annak igazgatója, a Nagyszínpadon. És idén a látogatók hallathatják is a hangjukat! A házigazda egyetemek az EFOTT facebook oldalán elérhető „Legyél EFOTT szervező” applikációban várják a fesztiválozók véleményét, javaslatait, kreatív ötleteit, legyen szó programról, vendéglátásról, infrastruktúráról, vagy akár szállásról. A legkiemelkedőbb ötletek gazdái „ingyenfesztivált” nyernek maguknak, a legjobbnak bizonyuló pedig akár EFOTT-szervezővé is válhat.

 

És most tekintsünk vissza!





Rudimental jön az EFOTT-ra Az EFOTT szervezői a brit zenekar érkezését jelentették be a 2016-os fesztiválra.
A MÚSZ megvédte Hosszú Katinkát egy portállal szemben A svéd Expressen doppingvétséget emlegetett a magyar úszónővel kapcsolatosan. A MÚSZ megvédte Katinkát.
Nem teljesen önszántából adja meg Hosszúnak a versenyengedélyt a MÚSZ A Magyar Úszó Szövetség megadja Hosszú Katinkának a versenyengedélyt a hétvégi austini Arena Pro Gálára.
Stílusikonok az EFOTT-on „Bátorság kell manapság középszerűnek lenni”
Party Time: Indul az EFOTT Hatalmas kaland vár arra, aki idén az Efottra látogat. A fesztivál ma nyitja kapuit a nagyérdemű előtt.
Lemondott Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya A szakember közleményben tudatta lemondásának okait.
Családi házak felújításával folytatódik az Otthon Melege Program A legújabb alprogram keretében házanként maximum 2.5 millió forintra lehet pályázni.
Óriási meglepetés a BL-ben Gondoltad volna, hogy ilyen eredmény születik a Wolfsburg - Real Madrid találkozón?
Kevesebbet dohányoznak a magyar tinédzserek Egy kutatás szerint csökken a cigiző tizenévesek száma. Persze egy is túl sok.