Borotválkozni tilos! – mindent a novemberi szőrnövesztésről

November a szőr szabad növekedésének hónapja. Ilyenkor nincs szükség sem borotvára, sem habra, semmi olyasmire, amivel a férfiak természetes arcszőrzetükben kárt tennének. De mégis honnan ered ez a mókásnak tűnő trendhullám?

 

A weben elterjedt kezdeményezés célja nem más, mint felhívni a figyelmet a prosztatarák veszélyeire. Mintha azt kiáltaná az utcán szembejövő temérdek szakáll: “Haver, menj el szűrésre, mert ha túl későn derül ki a baj, többé nem találkozunk!” Köztudott, hogy a kemoterápia egyik mellékhatása a szőr- és hajhullás. Számos embernek jelenti az arcszőrzet a férfiasság egyik jelét, ezért előszeretettel növesztik ebben a hónapban.

 

A kezdeményezés 2009-ben indult, amikor egy amerikai családban az édesapa vastagbélrák következtében elhunyt. 8 gyermeke úgy döntött, hogy a borotválkozószerek vásárlására szánt pénzt a rákgyógyítás javára fordítják, így hívva fel a figyelmet a megelőzésre. Néhány facebook-követővel, adományozóval indult minden, és nem sokkal később világméretű eseménnyé nőtte ki magát.

 

A No Shave November mellett meg kell említenünk a Movember elnevezésű kevésbé látványos, ám annál viccesebb kezdeményezést is. Az elnevezés az angol “moustache” (bajusz) és a november szó keverékéből ered. Célja ugyanaz, mint a szakállnövesztésnek. Kezdetben főleg az amerikaiaknál volt népszerű, de hamar betört Európába, így hazánkba is. A Movember-t nevezhetjük a No Shave előszobájának, ugyanis annál korábban, 2003-ban indult. Két ausztrál jóbarát találta ki, egy beszélgetésük során jött fel a téma, miszerint a bajusz kiment a divatból, és vissza kellene hozni. A trendteremtésen túl is voltak céljaik a megmozdulással, így regisztrált alapítvány lettek az Ausztráliai Prosztatarák Szövetségnél, és megkezdődött az adománygyűjtés.2015-06-11_0912

 

Sok sztár is csatlakozik a kezdeményezéshez, és rengeteg fiatal csak azért növeszt ilyenkor arcszőrzetet, mert “menő”. Bevallom, a cikk írása előtt én sem tudtam, miért jó ez, sosem olvastam utána. Most, hogy tisztában vagyok az eredetével, tök jó dolognak tartom. A hó végén egyébként a hivatalos No Shave November oldalon keresztül lehetőség nyílik adományozni, így nem csak a látvány kedvéért növeszt, aki növeszt, hanem jótékony célt is szolgálhat vele.

Hazánkban 2009 óta működik a Movember Mozgalom, 2015-től már egyesület formájában. Honlapjukon lehetőség nyílik csatlakozni a mozgalomhoz, illetve adományt is küldhetünk. Jelmondatuk így hangzik: Növessz bajuszt, és ments meg egy manust! Mo Bkk

 

A szigorú Movember-szabályok így szólnak: Kezdd november elsején! Egész hónapban növeszd! Ha bajuszt növesztesz, legyen tisztességes! Pajesznövesztés nem elfogadható! Légy úriember egész hónapban! A szakállnövesztésre vonatkozó aranyszabályok pedig a következők: Növeszd egész hónapban a szakálladat, majd amint közeledik a hónap vége, borotválj belőle egy egyedülálló bajuszt! A No Shave November legfőbb célja felhívni a figyelmet a férfiak egészségére, és a rákszűrésre, mivel a betegek gyakran elvesztik szőrzetüket. Szabadon és vadon hagyd nőni! Ha részt akarsz venni az adományozásban, a pénzt, melyet borotválkozó szerekre költenél, ajánld fel a daganatos emberek gyógyítására!movember_bajusz

 

Ha férfi lennék, én biztos növesztenék valami csinos, hetyke kis bajuszt. Nőként mást nem tehetek, mint hogy csodálom az utcán szembejövő dús arcszőrzeteket. Nem azért, mert különösebben bejönnek, hanem mert tetszik, hogy ennyien bevállalják. Aki idén lemaradt róla, jövőre csatlakozhat!





Tuti tippek őszi méregtelenítéshez Néhány nap alatt energiabombává varázsolhatjuk szervezetünket, ha egy kicsit odafigyelünk. Viszlát, téli vírusok!
Viszlát zsírpárnák! – Ezért fogyassz mogyoróvajat Az amerikai filmek sztárja nem csak finom, egészséges is. Elmondjuk, miért fogod szeretni Te is!
Chia mag – Ez történik, ha elkezded fogyasztani A fekete magocska méltán szerepel a superfood-ok listájának élén. Ha fogyasztod, garantáltan érezni fogod!
Koleszterinszintünk 6 legjobb barátja Ha lehet, inkább előzd meg a betegség kialakulását. Őrizd meg a jó koleszterinszintet!
Unod a férfikontyot? Itt az új őrület, a férfi hajfonat Lassan már azt sem fogjuk tudni, nő, vagy férfi jön velünk szemben az utcán. Neked tetszik a férfi-fonat?
Kakaómustra: Ez kerül a gyerekek pöttyös bögréjébe Lerántjuk a leplet a közkedvelt csokoládés italról. Lássuk, melyek a legjobbak!
A téli krémlevesek 5 koronázatlan királya A hideg estéket könnyedén feldobhatod egy "extrás" finomsággal. Krémlevesek, felturbózva!
Így épült fel Baja mézeskalács mesevárosa Felépült Baja mézeskalács mesevárosa. Kovács Zita, a Türr István Múzeum igazgatója nyitotta meg a különleges kiállítást.
“Tízezer gyermek karácsonya” – bajai Cipősdoboz Akció A Baptista Szeretetszolgálat és a Családsegítő Szolgálat is gyűjti a rászorulók számára szánt karácsonyi ajándékokat.