“Jó úton haladunk, egy jó cél érdekében” (+ látványtervek)

Ahogy arról korábban beszámoltunk, jégcsarnok épülhet Baján. Rövid “közvélemény-kutatásunk” során kiderült, a bajaiak örülnének egy ilyen beruházásnak. Arról, hogy ez hogyan valósulhat meg, hol tart a pályázat, Ferenczi Gellértet, a bajai jégkorong egyesület, a BALU-T SE elnökét kérdeztük. 

20151124_102102

Ferenczi Gellért

“A jégcsarnok TAO-pályázat keretei között valósulhat meg – kezdte Ferenczi Gellért. – Az öt kiemelt csapatsportág közé tartozik a jégkorong is, így a Magyar Jégkorong Szövetséghez kellett a pályázatunkat benyújtani, mely egy működési és egy beruházási részből áll. Mi a beruházási részre adtunk be egy Jég- és Rendezvénycsarnok elnevezésű projektet, ami a Petőfi-sziget, Március 15. sétányra tervezett létesítményről szól. Erre kértünk az önkormányzattól támogatást”.

 

“A tender beadásának egyik feltétele az volt, hogy egy minden szempontból megfelelő terület álljon a rendelkezésünkre. A városvezetéssel közösen – a jégpálya jelenlegi helyszínét -, egy közel 1 hektáros területet jelöltünk ki. Az összberuházás úgy 400-500 milliós nagyságrendű lenne. Két lépcsője van az elbírálásnak: az egyik szövetségi szintű, ahol támogatták, a másik minisztériumi, ahol jelenleg elbírálás alatt van. Amit a szövetség támogatni szokott, arra általában a minisztérium is rábólint. Ha ez bekövetkezik, akkor kezdhetünk el a pénzügyi megvalósításon gondolkodni, hiszen annak, hogy a terv realizálódjon, nagyon komoly anyagi feltételei vannak”. 

 

Az elnök elmondása szerint a létesítmény egy 20 x 40-es felületű, bővíthető, többfunkciós csarnok lenne, ami nem csak jégpályaként funkcionálna. Cserélhető borítása miatt a további csapatsportok (labdarúgás, kosárlabda, kézilabda) kedvelői is hódolhatnának kedvenc elfoglaltságuknak, illetve bármilyen rendezvény lebonyolítására is alkalmas lenne.”Terveink szerint 6 hónapon keresztül (körülbelül október elejétől, március végéig) működne jégpályaként a csarnok, amely tulajdonképpen egy intézményektől független sportcentrum lenne, bármelyik sportág, iskola edzéseit, foglalkozásait be tudná fogadni, a jégidőn kívül” – zárta gondolatát, majd beszélt a csarnok felépítéséről. 

 

“A létesítménynek meg kell felelnie a Jégkorong Szövetség előírásainak. Alapfeltétel a négy darab öltöző, az orvosi szoba, a bírói öltöző, a zuhanyzó és a közösségi WC. Ahhoz, hogy egy jégpálya működni tudjon, valamint megfelelő szolgáltatást nyújthasson, kölcsönző, több raktár, illetve büfé is szükséges. Szeretnénk az egyesület részére egy klubszobát, egy irodahelyiséget, sőt még tervezünk egy konditermet is, ami a gyerekek szárazedzését segítené. A nézőtér minimális – 100-200 fő befogadására alkalmas terület – lenne, de mivel a komplexum bővíthető lesz, a későbbiekben, igények szerint akár nagyobb nézőtér is megvalósításra kerülhet. A legfőbb célunk, hogy a gyerekeknek sportolási lehetőséget biztosítsunk – kevésbé szeretnénk az élsportot megcélozni”. 

 

Arra a kérdésre, hogy körülbelül mikor valósulhat meg a beruházás, Ferenczi Gellért azt felelte, hogy mivel a támogatást nem közvetlenül az államtól kapja a sportszervezet, hanem társasági adó felajánlásokból, kevés esélyét látja annak, hogy még idén megfelelő mennyiségű támogatót tudnak szerezni. “Reményeim szerint az idei évben – pár nagy támogatóval karöltve – sikerül egy olyan megállapodást kötni, hogy jövőre a társasági adójuk egy bizonyos részét felajánlják erre a célra. Úgy gondolom, reálisan nem a jövő, hanem az azt követő évben valósulhat meg a beruházás”.

 

Az önerő részét egyébként a város és az egyesület közösen adná. 

 

Végül az elnök elmondta, hogy nagyon elkötelezett a projektet illetően.”Jó úton haladunk, egy jó cél érdekében”.

 

Jégcsarnok látványtervek





Megkérdeztük: Örülnél egy jégcsarnoknak Baján? Jégcsarnok épülhet Baján. Kíváncsiak voltunk a véleményetekre.
“A bajaiak nagy örömmel fogadták a forradalom hírét” Az akkori bajai eseményekről Kovács Csaba mesélt nekünk.
Baja tehetségei: Vancsura Bendegúz – evezés Vancsura Bendegúz a győri evezősklubban hasítja a vizet, és szebbnél-szebb eredményeket ér el.
Baja tehetségei: Agócs Nóra – tánc E heti bajai tehetségünk akkor érzi magát a legjobban, ha a táncnak hódolhat. Nem is csoda ez, hiszen vérbeli táncművész!
Terjednek a Facebookon a betegebbnél betegebb oldalak Mit szólnátok ahhoz, ha mindennap ugyanazt a cikket publikálnánk?
Megkérdeztük: hogyan vigyázol az egészségedre? Ma van az egészség világnapja. Egyre többen ismerik fel az egészséges életmód fontosságát, de mi a helyzet Baján?
Megjelent a Hegyhengergetők első videoklipje Rendkívül jó hangulatban beszélgettünk a bajai zenészekkel. Cikkünkből kiderül, miért szerepelnek a klipben próbababák.
Bajáról a világ kifutóira – A Beango, és aki megálmodta László Bea divattervező bajai műhelyében még David Bowie szemei is ránk pillanthatnak. Tekintsünk be együtt a stúdióba!
“Azért jöttem e világba…” – a keresztény Húsvétról Szabolcs atya húsvéti gondolatai mindannyiunkhoz szólnak.