Filmek, melyek végén garantáltan leesik az állad

Manapság a szuperhősök, látványorgiák – semmitmondó sztorival rendelkező filmek – korát éljük. Persze néha azért akad üdítő kivétel, amikor a készítők megpróbálnak valami értelmeset is közölni, igyekeznek kicsit megdolgoztatni az agytekervényeinket. A filmtörténelem során számos olyan remek alkotás készült, mely a csavaros történetvezetés miatt írta be magát a nagykönyvbe. Ezekből szemezgettünk. 

 

Viharsziget

Dennis Lehane zseniális regényét a legendás Martin Scorsese vitte vászonra. A végig pattanásig feszült és nyomasztó alkotás egy hihetetlenül váratlan fordulattal hagy nyomot bennünk, a zárás pedig egyszerre tragikus és elgondolkodtató. 

Scene-from-Shutter-Island-001

“Melyik rosszabb? Szörnyetegként élni, vagy jó emberként meghalni”?

Közönséges bűnözők 

Bryan Singer ezzel a remekművel égett be a köztudatba. Első látszatra egy teljesen átlagos krimivel van dolgunk, viszont az utolsó pár percben, a csattanó után egyre csak azt érezzük, nem létezik, hogy ennyire átvertek minket. 

the-usual-suspects

“Az Ördög legnagyobb ámítása, hogy meggyőzte a világot: nem létezik”.

Más világ

Számtalan kísértethistória megelevenedett már a filmvásznon, Alejandro Amenábar azonban szakított a megszokott formákkal, és telesen új köntösbe bújtatta a műfajt. A rendkívül jól felépített és feszült történet végén feleszmélünk, hogy sokszor mennyire triviális egy rejtély megoldása. 

the-others-2

“Kezdem úgy érezni, hogy el vagyok vágva a világtól”.

Memento 

Christopher Nolan ezzel a filmmel váltotta ki hollywoodi tagságát. Az inverz történetvezetéssel olyat húzott, amit előtte talán még soha nem láthattunk . A Mementót nem elég egyszer megnézni, kell egy kis idő, mire minden apró részlet a helyére kerül, és megemésztjük a rendkívül összetett sztorit. 

spoiler-endings-7-memento-1092267-TwoByOne

“Emlékekre van szükségünk, hogy tudjuk, kik vagyunk”.

Hetedik

David Fincher a feszültségteremtés nagymestere. Egyik legismertebb műve, a Hetedik egy filmtörténeti mestermű, hihetetlen atmoszférát teremt a sötét, depresszív képeivel. A befejezést látva pedig legszívesebben együtt üvöltenénk Brad Pittel.

letöltés

“Úgy tűnik, az irigység az én bűnöm”.

Puszta formalitás 

Giuseppe Tornatore művében semmi sem az, aminek látszik. A nagyon jól megszerkesztett, végig két-három helyszínen játszódó, erős színészi teljesítményeket felvonultató krimi(?) legnagyobb erénye, hogy hat a lelkünkre. Befejeztével még órák hosszat fogunk töprengeni, rágódni rajta. 

MSDPUFO EC001

– Hisz Istenben? – Végül is ő a legnagyobb író.

A tökéletes trükk

A viktoriánus korban játszódó Christopher Nolan alkotás a bűvészek világába röpít el minket. Az angol rendező ezúttal is “megbolondította” kicsit a szálakat, ide-oda ugrál az időben, így erősen ajánlott odafigyelni, ha érteni is akarjuk, mi történik. A végén garantáltan el leszünk varázsolva!

the-prestige

“Keressük a titkot, de nem leljük, mert valójában nem is keressük. Nem a nyugtató lecsengésre várunk, hanem az illúzióra”.

Volt egyszer egy Amerika 

A westernfilmek koronázatlan királya, Sergio Leone ezen filmje két barát tragikus sztoriját meséli el, közel négy órában. A dráma annak ellenére, hogy néhol kicsit leül a cselekménye, mindvégig élvezhető, hiszen három generáció epikus történetét göngyölíti fel, a vége pedig akkorát csattan, hogy nem győzünk pislogni. 

Once_Upon_Restored

– Régóta vársz? – Egész életemben.

Harcosok klubja 

A 90-es évek talán legnagyobb kultfilmje hatalmas társadalomkritikával bír, és annak ellenére, hogy azóta eltelt 16 év, üzenete még mindig aktuális. A “poénját” azóta már számos egyéb alkotás lemásolta, nem véletlenül; a finálé rendesen állcsúcson vág. 

fight_club_on_the_street1

A Klub első szabálya: senkinek egy szót se a klubról. A Klub kettes számú szabálya: senkinek egy kurva szót se erről a klubról.

Hatodik érzék

M. Night Shyamalan ezzel a művel hívta fel magára az álomgyár figyelmét, melynek szintjét azóta sem tudta még csak megközelíteni sem. Kezdő rendezőként nem kisebb sztárt sikerült megnyernie főszereplőnek, mint Bruce Willist. A nem mindennapi sztori nyilvánvalóan őt is lenyűgözte. A film különös hangulata borzongató, szokatlan, a végkifejlettől pedig az állunk holtbiztos a padlót veri.

sixth_large

“Látom a halottakat”.





Ezeket a filmeket várjuk legjobban az idén Összegyűjtöttünk olyan filmeket, melyekre muszáj lesz beülnünk 2016-ban. Íme a lista:
Ezek voltak 2015 legjobb filmjei Előző cikkünkben megnéztük, melyik filmeket várjuk legjobban idén, most kicsit visszatekintettünk az elmúlt évre.
Felirat vs. szinkron A feliratos filmek nézése segíti a nyelvtanulást, és sokkalta élvezhetőbbé teszi az alkotást. Vélemény.
Zsigmond Vilmos sajátos technikájával volt képes meghökkentő látványt nyújtani Az Oscar-díjas magyar operatőrre, Zsigmond Vilmosra emlékezünk, akinek rengeteget köszönhet a filmes szakma.
35 éves korunk egyik legtehetségesebb énekesnője Christina Aguilera ma ünnepli születésnapját. Megnéztük, hogyan lett a Disney Channel üdvöskéjéből szexi díva.
Ennio Morricone 5+1 legemlékezetesebb filmzenéje A múlt hónapban 87. életévét betöltő zseniális olasz zeneszerző előtt tisztelgünk.
Na de ki adta ezt a hülye címet? Megnéztük az év egyik legjobban várt filmjét. Ridley Scott THE MARTIAN című műve nem okozott csalódást! Spoilermentes!
Az 5 legjobb filmdráma A dráma filmes műfaját lenyomta a vígjátékok és akciófilmek áradata. Pedig ezekre hosszú ideig fogsz emlékezni.
Szerelem számkorlátok nélkül Az Egy őrült pillanat című film már látható a mozikban.