Mi lesz veled magyar válogatott?

Körülbelül 15 éve nézek focit, azóta követem a magyar futball-válogatott nem létező teljesítményét. Többször megfogadtam már, többet nem ülök le a tévé elé, nem idegesítem magam, valami mégis mindig rávesz, hogy végigszenvedjem a gyötrelmes 90 percet. Nem tudom miért, talán mazochista vagyok, vagy csak szimplán a végtelenségig naiv, de a mai napig minden meccsnek úgy vágok neki, hogy majd most megmutatjuk. Aztán persze megy az anyázás, meg öt percenként átkapcsolok a Barátok közt-re (na jó, annyira azért nem vagyok mazochista), és végső soron mindig oda lyukadok ki, hogy ez most mi a fészkes fene volt. 

 

Több ismerősömtől megkaptam már, hogy így szégyelljem magam, meg úgy, illetve hogyan merészelem szidni a nemzeti csapatot, “nem is vagyok igazi drukker”. Na de álljon már meg a fáklyásmenet! Attól, hogy szidom őket – amire valljuk be, játékosaink meccsről-meccsre alaposan rászolgálnak -, és véleményt nyilvánítok, kifejezem csalódottságomat, miért ne lennék igazi drukker? Ugyanúgy szorítok értük, csak… A mérkőzések 99 százalékán azt látom, hogy a játékosok kedvtelenül lézengenek, 3 pontos passzt nem tudnak véghezvinni egymás után, már a gyepre úgy futnak ki, hogy tele a gatya, vagy lerí a nemtörődömség az arcukról. Az utolsó utáni pillanatokban kapott gólokról nem is beszélve… Egy drukkernek nem az a dolga, hogy az általa favorizált csapatnak körbenyalja a hátsóját!

 

Én lennék a legboldogabb, ha egy meccs után elmondhatnám; ez igen, szép volt! Nem is kell nyernünk 5-0-ra, ne is játszunk úgy, mint a Barca, sőt továbbmegyek: az sem baj, ha nem nyerünk, csak lássam a fiúkon, hogy vért izzadnak, beleadnak apait-anyait. Állítom, ha ilyen hozzáállással futnának ki minden mérkőzésre, előbb utóbb jönnének az eredmények is. Tudomásul kell vennünk: Magyarországon sajnos jelenleg nem szaladgálnak minden bokorban Messik, Iniesták vagy Hazardok. De ez nem menti fel őket az alól, hogy teljesítsenek! 

20150326telki-dzsudzsak-balazs-valogatott-dzsudzsak1

Kevesebbet kellene a külsőségekkel foglalkozni!

Fájó kimondani, és talán megbotránkoztató, de valamilyen szinten örülök, hogy nem jutottunk ki egyenes ágon az Eb-re. Legalábbis úgy, ahogy kijuthattunk volna, nem saját magunk alakítva sorsunkat, hanem a spanyol, török, lett…stb. válogatottaktól függve. Természetesen ismét bebizonyosodott a magyar futball egyik alaptézise, mely szerint Fortuna nem szeret bennünket. De hát mindenki a maga szerencséjének kovácsa! 

Az biztos, hogy Dárdai kapitánysága alatt látszódott egyfajta fellángolás, nagyjából rendben volt a védelmünk, elől mindig találtunk egy gólt, égett a fiúk szemében a tűz. Kihozta a legtöbbet, amit ebből az alapanyagból ki lehetett. Nem árult zsákbamacskát, megmondta kerek-perec, mire számítsunk, nem köntörfalazott, nem talált ki béna kifogásokat. Aztán (sajnos) megpattant (valószínűleg jól tette, hiszen a Herthánál szakmailag 1000-szer többet fejlődhet), elhagyta a már rég elsüllyedt hajót. Azóta pedig újfent a már jól megszokott töketlenség uralkodik a válogatott háza táján. Stork eddigi munkáját nézve azt érzem, hogy van ez a jólfésült német úriember, akit azzal neveztek ki, hogy majd tovább terelgeti Dárdai fiait a megalapozott úton, és ennyi. Kinevezték, de azon kívül, hogy aláírta a szerződését, és zsebre vágta a vaskos borítékot, nem igazán csinált semmit. 

magyar_valogatott

Megmosolyogtató, mégis siralmas.

Egyvalami hótziher: az, hogy ebben az ultra gyenge csoportban 3 ponttal kevesebbet szereztünk, mint a 2012-es EB selejtező csoportkörében, sokkal erősebb válogatottak ellen, nem túl biztató. És az sem, hogy egy pékekből, meg villanyszerelőkből álló amatőr csapat kínkeserves 2-1-es legyőzése után úgy ünnepeltünk, mintha megnyertük volna a vébét. Félreértés ne essék, nem azzal van baj, hogy megünnepelünk egy győzelmet! De azért mégis, tudjuk már, hol a helyünk… A görögök elleni “teljesítmény” után meg inkább bújjunk el egy jó mély barlangba, mert oké, hogy nem volt tétje, de akkor is… A szurkolókat nem kellene kiszolgálni? Minket, akik jóban-rosszban (többnyire csak rosszban) kitartunk a csapat mellett. Az a Görögország, aki az egész selejtező során (9 meccsen) lőtt összvissz 3 gólt, minket megsorozott egy négyessel. A drága szövetségi kapitányunk pedig mert arra hivatkozni, hogy fáradtak voltak a fiúk. Azért mert, 5 napon belül két meccset le kellett játszanunk? És mi lesz, ha elérjük a célunkat, kijutunk az Eb-re? Ott 3 naponta lesznek mérkőzések! 

 

Nehéz okokat találni arra, hogy miért tart itt a magyar labdarúgás (a klubcsapatokat nem is említettem), nem is szeretném magam jobban beleásni a témába, mert nálam okosabb szakemberek is tehetetlenül állnak a kérdés miértje előtt (vagy legalábbis nagyon jól titkolják), sőt, talán már a Jóisten sem tudja. Viszont szeretném, ha az év közbeni pesszimizmusomat felváltaná egy annál hosszabb optimizmus, amit a meccsek előtt rövid ideig érzek, hogy a hármas sípszó után elégedett szájízzel hagyhassam el a fotelomat. Ki tudja, talán ezt már a pótselejtező után átélhetem. Bárcsak így lenne! 





“Itt az idő, most vagy soha” Vajon sikerül kijutnia a magyar labdarúgó-válogatottnak a 2016-os EB-re? Pár nap múlva kiderül!
Az EB kapujában? Fontos meccseket játszunk a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjének utolsó két fordulóján. Vajon kijutunk?
Soha rosszabb meccseket! Remek meccseken vagyunk túl. Lássuk, mi történt a keddi és szerdai játéknapokon.
Nem látta, spori? Oscart neki! Néhány focista már művészi szintre emelte a műesést. Téged is bosszant?
Jó meccseket hozott a BL folytatása Izgalmas és gólgazdag találkozókat hozott a BL egyenes kieséses szakaszának kezdete.
Dunai Antal bekerült a halhatatlan sportolók közé Beiktatták a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe Dunai Antal olimpiai arany- és ezüstérmes, Eb-negyedik labdarúgót.
A futballrajongók ünnepe: El Clásico Elérkezett az év utolsó El Clásicója. Ezúttal a Santiago Bernabéu-ban csap össze a két gárda.
Felirat vs. szinkron A feliratos filmek nézése segíti a nyelvtanulást, és sokkalta élvezhetőbbé teszi az alkotást. Vélemény.
Nulla gól, majdnem nulla izgalom 0-0-ás döntetlent játszott a magyar labdarúgó-válogatott a románokkal az EB-selejtező F csoportjának pénteki mérkőzésén.