Pincér voltam külföldön

Az egész nyár elején kezdődött. Hirtelen jött az ötlet, de a tervezés sokáig tartott. Azelőtt én voltam a “sosem megyek ki külföldre lány”. Rengeteg volt osztálytársam és ismerősöm kint van, sok közülük kint is marad. Én ki akartam lógni a sorból, meg akartam mutatni, hogy a pénztelenségre nem az az egyetlen megoldás, ha az ember elhagyja az országát. Az, hogy végül én is beálltam a sorba, nem azért történt, mert feladtam.

 

Sosem volt sok pénzem, általában épp elég volt mindenre, de hónap végén kiürült a pénztárcám. Félretenni nemigen tudtam, pedig kellett volna. Jött egy lehetőség, végiggondoltam, mit nyerhetek és mit veszíthetek, a kint töltött időre vonatkozóan nem volt megkötés. 3 hónapot terveztem, nem kevesebbet, nem többet. Így is lett, hiszen itt vagyok most, 3 hónapra rá, és egyetlen mondat jár a fejemben: Jöttem, láttam, győztem. Mondom ezt minden önfényezés és nagyképűség nélkül. Persze nem mindig gondoltam, hogy happy end-del végződik a történetem. Az eleje tele volt mélyponttal, kétségbeeséssel és többszöri “haza akarok menni” érzéssel. Olyankor ismét végiggondoltam mit nyerhetek, mit bukhatok, és maradtam.

Két munka között egy magányos estén

Általánosságban annyit mondhatok, ezzel a röpke 3 hónappal a hátam mögött, hogy a külföldi munka egy része épít, fejleszt. Testet, lelket, szellemet és anyagi javakat. Ez a jó oldala. Ha kihegyezem a dolgot magára a vendéglátásra, akkor viszont azt állapíthatom meg, hogy kissé le is épít. Testet, lelket, szellemet szintén. Lehet az ember 18, 25 vagy 35 éves, így is, úgy is belefárad. Akinek ez a mindene, ez az álma, az belead mindent, nem adja fel, és ez így is van rendjén. Aki viszont úgymond vendéglátós sorba kényszerül, annak nem fenékig tejfel még akkor sem, ha jó nagy összeg üti a markát cserébe. Sok éjszakázás, néha szünet nélküli 8-10, vagy több órás műszakok, nem mindig kedves vendégek. Számomra ez egy alárendelt szerep volt, főleg akkor, amikor a vendég úgy ült be a székbe, mint egy kiskirály, aki a rabszolgájának tekinti a felszolgálót. Nem mondom, hogy sok ilyen volt, de akadt azért jó pár, és ilyenkor rossz érzés volt.

Néha pincérként is szakács-sorba “kényszerültem”

Ahány hely, annyifélék lehetnek a munkakörülmények, kollégák, bérezés és egyebek. Amit viszont kivétel nélkül minden pincér, vagy konyhai munkás/szakácsként élő ismerőseim arcán látok, az ugyanaz: Időszakos, vagy állandó fáradtság. Nem feltétlen fizikai értelemben. Azt látom, hogy vannak életerős fiatalok, tele tettvággyal és nagy álmokkal, és 1-2-3 év után kihuny a fény a szemükből. Hogy miért? Mert nem élnek, hanem masszívan pénzt keresnek. Egyik munkatársam, aki a konyhán dolgozik kb. 1 éve, mindig jókedvű, viccelődő, jóképű fiatal srác. Lehetne bármelyik egyetem tanulója, kétkezi munkás, pénzügyi tanácsadó, vagy bármi más. Mert látszik rajta a tettrekészség, az intelligencia, az erő. De nem ezt választotta. Felvette a kötényt, és nekiállt mosogatni havi 1200 euróért. 400-at költ lakhatásra, általában a munkahelyen eszik ingyen, tehát tud félretenni. 5-6 év, és mehet bármerre, amerre akar, lesz miből. Na de milyen az az 5-6 év? Monoton, stresszes, egyforma napokkal, szabadidőtől mentes, magányos. Valamit valamiért… Talán már jövőre megunja, és rájön, hogy nem akar 30 éves koráig mosogatni, mert ő ennél több. Talán nem így lesz, mert annyira megszokja, hogy ott marad. Talán ő nem is látja annyira rabszolgamunkának, mint én, mert jobban örül a pénznek. Én is örültem. De annyira sosem tudtam, hogy maradásra bírjon.

 

Tartottam magam a terveimhez, mert számomra így volt a legideálisabb. Nem mondom, hogy ez volt az utolsó külföldi munkám, de hogy az utolsó vendéglátós, azt remélem. Senki ne értsen félre, szerintem a gasztronómia egy nagyon szép dolog, az emberi kultúra fontos része. Az gasztronómiában dolgozó emberek pedig rendkívül erősek, energikusak és kitartóak. Minden tiszteletem “az igazi” pincéreké, de valljuk be, én sosem voltam az. Mindenki tisztában van egy idő után azzal, hogy mi az a munka, amit képes elvégezni, és mi az, amit szeret elvégezni. Tanulni viszont rengeteget tanultam belőle. Főként önismereti tréningnek volt jó, hiszen ami a lelket építi, az sokkal tartósabb, mint a hazaihoz képest négyszeres kinti fizetés. Ha szükségem lesz jövőre is egy kis plusz pénzre, talán megismétlem a kinti munkát, de továbbra is otthon tervezek élni, és ez szerintem már így is marad. Aki egyelőre vacilál, annak nincs más dolga, mint kivárni a pillanatot, amikor a saját kis belső hangja megsúgja, hogy itt az idő. Mert nekem megsúgta, és úgy érzem, jól tettem, hogy hallgattam rá.





A külföldi munkavállalás buktatói Aki hosszabb-rövidebb időre a határokon kívül szeretne szerencsét próbálni, könnyen pórul is járhat. Lássuk, hogyan!
Vasárnapi kávézó – Kossuth-díjból közgyűlölet Szólásszabadság, vagy gyűlöletbeszéd? Ákos egy egész ország érzelmeire hatott néhány mondattal.
Milyen fát válasszunk? – Fenyővásárlási kisokos Ne essünk pánikba, ha még nem vettünk karácsonyfát! Lehetőség bőven akad. Neked milyen van?
Karácsonyváró szokások Erdélyben Erdélyben a mai napig él sok olyan szokás, mely félő, hogy nálunk feledésbe merül. Így várják a székelyek a karácsonyt.
Unod a zöldségeket? Egyél virágot! A virágokat régóta fogyasztják több országban is, ideje, hogy a mi konyhánkban is helyet kapjanak. Próba szerencse!
Így vár minket a hétvégén a Hajómalom Egyesület! Kemencében sült finomságok, zene és kézműves foglalkozás, érdekes előadások, remek kikapcsolódás. Irány a miniskanzen!
Bajáról a világ kifutóira – A Beango, és aki megálmodta László Bea divattervező bajai műhelyében még David Bowie szemei is ránk pillanthatnak. Tekintsünk be együtt a stúdióba!
“Azért jöttem e világba…” – a keresztény Húsvétról Szabolcs atya húsvéti gondolatai mindannyiunkhoz szólnak.
Lezárult a víz világnapi rajz-és mozaikkészítő pályázat 2016-ban is megrendezték a víz világnapi rajzpályázatot, ám idén mozaikot is küldhettek be a gyerekek.