8 különleges újszülött köszöntő szokás

Nálunk, ha egy kisbaba megszületik, az apuka előveszi a pálinkát és megvendégeli a rokonokat, az anyukát és a kisbabát pedig ajándékokkal köszöntjük. Pár hétig még esetleg főznek a rokonok és barátok a családra, hogy megkönnyítsék az új anyuka dolgát. Bizonyos országokban tőlünk eltérően egészen komoly rituáléval fogadják az újszülöttet. Lássunk néhányat közülük!

 

1. A nyugati kultúrában a köldökzsinórt elkötik és elvágják, ezután már semmi szerepe nincs, nem úgy mint Törökországban. Ők eltemetik, mégpedig olyan helyre, ami szimbolizálja a sorsot, amit szánnak neki. Úgy gondolják, ha iskola udvarba temetik el, akkor tudós lesz, ha mecset mellé, akkor jámbor lesz, ha pedig a vízbe dobják, a sorsa a szerencsére van bízva.

 

Bruneiben fehér papírba csomagolják, és a család egyik férfi tagja elássa egy virágzó növény vagy fa tövében.

 

Jamaicában szintén fontos szerepe van a köldökzsinórnak. Ott is eltemetik, és fölé egy fát ültetnek, így adják a világ tudtára, hogy új élet született, illetve szimbolizálja az élet örökös körforgását.

 

2. Az újszülött hajának is komoly jelentőséget tudnak be. A muzulmánok hét nap után vágják le a csecsemő haját, ez jelképezi, hogy Allah szolgája. A hajat lemérik, és ugyanolyan súlyú aranyat és ezüstöt adományoznak a szegényeknek.

 

Malajziában leborotválják a csecsemők fejét, majd kaffir lime-mal (citrusféle) mossák le. Minden vízbe hulló lime darab a gyerek későbbi tulajdonságait szimbolizálja.

 

A hinduk szerint a haj levágásával a csecsemő megszabadul az előző életekből hozott rossztól.

 

A buddhisták „tüzes hajvágással” szabadítják meg az újszülöttet minden rossztól, és ezt a rituálét pontosan egy hónap és egy napos korban végzik el.

Hajvágás Indiában

Hajvágás Indiában

3. A bolgárok azt kívánják a csecsemőnek, hogy a csirke tojjon rá jó nagyon, mivel úgy tartják, hogy az ördög minden jókívánságot és bókot ellop.

 

4. Balin az a szokás alakult ki, hogy a kisbaba lába születéstől számolva 105 napig nem érintheti a talajt.

 

5. Indiában akad meghökkentőbb rituálé is, aktivisták is tüntetnek a betiltásáért, ugyanis úgy köszöntik az újszülöttet, hogy felviszik a háztetőre vagy akár a templomtoronyba, és ledobják. Zuhanás után kifeszített pokróccal kapják el. A hiedelem szerint így jó egészsége, hosszú és sikeres élete lesz a babának és a családjának.

 

6. Spanyolországban egy kis településen évente megrendezik az El Colacho-t, azaz kisbaba átugró versenyt. Úgy gondolják ez a szertartás megszabadítja az újszülötteket az ősbűntől. Összegyűjtik az egy évnél fiatalabb kisbabákat, és leteszik őket egymás mellé a földre, majd az ördögjelmezbe bújt férfiak nekifutásból átugrálják őket. Ez sem veszélytelen köszöntés!

El Colacho ünnepség

El Colacho ünnepség

7. Az újszülöttek füstölésével is jobb jövőt szánnak néhány kultúrában. Az ausztrál őslakosok a csecsemőt egy eremophilia nevű növénnyel bélelt füstölgő gödörbe helyezik pár percre. Úgy hiszik, hogy a füsttől erősebb és egészségesebb lesz. A jemeniek pedig tömjén füstjével tisztítják meg az újszülöttet, és tartják tőle távol a gonoszt.

ausztrália

Ausztrál őslakosok

8. Japánban 400 éve megrendezik a Nakizumo-t, vagyis a síró csecsemők viadalát. Két szumó birkózó egy-egy kisbabával lép a küzdőtérre, és a magasba emelik őket. Amelyik csecsemő előbb kezd el sírni, az a győztes, mivel szerintük a sírós babák erősebbek lesznek.





Különös újévváró szokások a nagyvilágban Vicces újévi szokásokat és babonákat mutatunk a föld minden tájáról. Némelyiket el sem fogod hinni!
A Google rejtett trükkjei Google trükköket gyűjtöttünk össze, amik között biztos találsz olyat, amit még nem ismertél.
Ezt a 6 idióta találmányt midenképp látnod kell Minden jó ötletre jut egy rossz is. Most a rosszak közül gyűjtöttünk össze párat.
15 ajándék ötlet férfiaknak Nem könnyű jó ajándékkal meglepni a férfiakat. Mutatunk vicceset, hasznosat, hogy biztos legyen az öröm.
Kosárfonás újságpapírból – garantáltan az új hobbid lesz! Nagyszerű újrahasznosítási technikát ismerhetsz meg, és még az is lehet, hogy a téli estékre új hobbit találsz.
A legizgalmasabb téli frizurák Hogy ne legyen unalmas a sapka alatt a haj, mutatunk néhány ötletet téli frizurákhoz.
Mi értelme volt átállítani az órát? A szervezetünkre és a pénztárcánkra is hatással van az óraátállítás. De mekkora az előnye a hátrányokhoz képest?
Hatásos ébresztés, hogy könnyebben ébredj Androidos ébresztő alkalmazásokat teszteltünk, hogy könnyebb legyen a reggel.
Élet szagok nélkül Becsüld meg a rossz szagokat is, sivár és veszélyes lenne nélkülük az élet.