Jövő idő: Okosház – otthonunk az elektronika bűvöletében

Már most hatalmas a luxusban élünk, főleg elődeinkhez képest vagyunk elkényeztetve. Gondoljunk csak bele, hogy alakultak át az évek során az eszközeink, a berendezéseink és általában az otthonunk. Gépek minden helyiségben. Na, de mi vár még ránk? A tervezőknek egészen elképesztő ötleteik vannak, és ha vevők leszünk rájuk, nemsokára eláraszthatják a piacot.

smarthouse

 

A tabletről vagy okostelefonról irányított automata eszközökkel már ma is felszerelhetjük otthonunkat, ha anyagilag van rá lehetőségünk. Képzeljük el azt, hogy napfelkeltekor automatikusan felhúzódik a redőny, sötétedéskor fokozatosan felkapcsolódik a világítás. Mikor elmegyünk otthonról és beriasztjuk a lakást, a fűtés energiatakarékos üzemmódra vált. Ezt még könnyen meg lehetne szokni, de a kütyük babrálásával ennél sokkal extrémebben is betervezhetjük a napunkat, ami egyfajta gondolkodás-váltást is megkövetel. Például megindulunk hazafelé a munkából és szeretnék egyből egy forró fürdőt venni. Ehhez is elég az okostelefonon pötyögni párat és a kívánt hőmérsékletű víz folyni kezd, ami természetesen nem folyik ki a kádból, és ha jól időzítjük, pont akkorra lesz kész, mikor betoppanunk az ajtón.

 

Ha pedig úszni van kedvünk, akkor egy gombnyomással eltávolíthatjuk az automata padlót, ami alatt a medence rejtőzik. Vagy ugyanígy partyházzá alakíthatjuk otthonunkat: a fények elhalványulnak és a falba épített hangszórók megszólalnak az összes helyiségben. A csengő a múlté és a bejárati ajtóba épített érzékelőhöz csatlakoztatott “komornyik” szól, ha látogató állt meg az ajtó előtt. Nyilván minden monitoron láthatjuk, hogy ki az. Ugyan mi többre vágyhat még az ember? Lehet ezt még fokozni? Persze, hogy lehet! Van az okosház témának sokkal magasabb dimenziója is. A tervezők teljes erőbedobással azon vannak, hogy még inkább megkönnyítsék az életünket, meg ugye azon, hogy minél több elektronikát ránk sózzanak.

 

Pár év múlva a nagyi vagy a nagypapa miatt sem kell aggódni, mert nem akarnak idősek otthonába menni. A falra szerelhető mozgásérzékelők megfigyelik a személyt, és egy profilt készítenek, ezután ha változás történik, a program értesítést küld a gondozónak. Például ritkábban jár ki a szobából, vagy nem használja a botját. Egy járásfigyelő is segíthet megelőzni a bajt, ha észleli, hogy a nagymama nehezebben lépked, szintént értesítést küld és jöhet a kivizsgálás.

 

Lehet, hogy pár év múlva a varázstükröt is szükségesnek fogjuk érezni. Azon kívül, hogy ellátja alapvető funkcióját, elhalmoz minket egy csomó információval is. Megtudhatjuk az aznapi legfontosabb híreket, az időjárást és a pontos időt. Kielemzi a bőrünket és tippeket ad, amivel javíthatunk rajta, például együnk több zöldséget, igyunk több vizet. Sminkeléshez sminkleckéket mutat, illetve azt is láthatjuk, hogy a tervezett smink, hogy mutatna rajtunk.

okostükör

 

A konyhára is várnak extrém újítások. Ott van például az okos tűzhely. A sütőbe szerelt kamera az előlapra közvetíti a képet, így energiát takaríthatunk meg azzal, hogy nem nyitogatjuk az ajtaját. A főzőlap pedig érzékeli, hogy az edény hol érintkezik vele, és csak ott melegszik fel, valamint mérlegként is funkcionál. Az okos edényt is feltalálták már. Ez a mágnesesség segítségével biztosítja a folyamatos kavargatást.

 

Létezik egy olyan kis találmány is, ami egy ledlámpával jelzi, ha elfogyott a WC papír. Az okosmosógép pedig képes felismerni, hogy milyen anyagú ruhát helyeztünk a dobba, és annak megfelelően választja ki a mosási programot. Persze minden háztartási eszközt irányíthatunk okostelefonnal távolból is, így meleg étel és frissen mosott ruhák várnak ránk, bevásárlásnál pedig bekukkanthatunk az okőshűtőbe, hogy lássuk mire van szükségünk.

 

Aggasztó kérdés lehet a témában, hogy a halmozódó elektronikával mennyi lesz a villanyszámla, de nem kell megijedni, mert természetesen már dolgoznak az okos elektomos hálózaton is.





Jövő idő: Génmódosított növények Egyesek az emberiség jövőjét látják benne, mások veszélyt. A találgatások helyett hagyatkozzunk inkább a kutatásokra.
Mi értelme volt átállítani az órát? A szervezetünkre és a pénztárcánkra is hatással van az óraátállítás. De mekkora az előnye a hátrányokhoz képest?
Hatásos ébresztés, hogy könnyebben ébredj Androidos ébresztő alkalmazásokat teszteltünk, hogy könnyebb legyen a reggel.
Élet szagok nélkül Becsüld meg a rossz szagokat is, sivár és veszélyes lenne nélkülük az élet.
A Google rejtett trükkjei Google trükköket gyűjtöttünk össze, amik között biztos találsz olyat, amit még nem ismertél.
Ezt a 6 idióta találmányt midenképp látnod kell Minden jó ötletre jut egy rossz is. Most a rosszak közül gyűjtöttünk össze párat.
Biológiai gyógyszerek – Biotechnológia a gyógyszeriparban A tünetek kezelése helyett a fő problémát célozza meg a gyógyszeripar csúcsterméke.
Különös újévváró szokások a nagyvilágban Vicces újévi szokásokat és babonákat mutatunk a föld minden tájáról. Némelyiket el sem fogod hinni!
Humai – Halhatatlanná válhat a tudatunk 2040-ben már visszahozhatja az embereket a halálból a mesterséges intelligencia.