Ezért fontos a reggeli

Sok embert ismerek, aki nem reggelizik. Számomra viszont van egyfajta szertartás jellege, én ilyenkor gyűjtök erőt a naphoz. Reggeli nélkül délelőtt elkezdek szédülni, nem tudok koncentrálni, ingerült leszek és erőtlen. De mindenki másmilyen ritmus szerint él. “Ki korán kel, aranyat lel”- tartja a mondás. De mit is jelent ez? Mi zajlik le az emberi testben ébredés után, és mennyiben befolyásolja a napunkat egy reggeli?

 

Létezik egy biológiai ritmus, amely minden napunkat végigkíséri. A külső ingerek, az egyéni belső óra, és a test állapota határozza meg. Ezt a ritmust az SCN nevű kb. 10.000 neuronból álló agyalapi mag vezérli, melynek megsérülésével a ritmus felborul. Működését a melatonin hormon befolyásolja. Reggel, amikor kivilágosodik, a fény a szemükön át bejut az agyba és csökkenti e hormon termelését, ennek következtében felébredünk. Itt jön az örök vitatéma: reggelizzünk, vagy ne? Sürget a munkába indulás, a gyerek nem találja a tolltartóját, a szemetet már megint nem vitte le senki, és egyébként sem vagyunk éhesek. Számos indok van, amellyel az emberek magyarázkodnak. Teszik ezt azért, mert fogalmuk sincs róla, hogy mitől vonják meg a szervezetüket.

 

A reggelit úgy kell elképzelni, mint egyfajta üzemanyagot. Biztos sokunkkal megtörtént már, hogy tudtuk, útba kellene ejteni a benzinkutat, mert a kocsi félúton le fog állni, de elfelejtettük, és aztán egyszercsak tényleg nem ment tovább. Így működik az emberi test is. Ezt nem úgy értem, hogy ha nem reggelizünk, délután ötkor majd jön értünk a halottas kocsi. Csupán annyi fog történni, hogy egész nap kisebb intenzitással fog működni mind az agyunk, mind pedig a testünk, és ezért nem tudunk olyan jól teljesíteni sem a munkában, sem egyéb hétköznapi teendőinkben. Nem hangzik jól, ugye?

 

Nem kell hozzá nagy agymunka, csupán gondoljuk végig logikusan a folyamatot. Egy felnőtt alvásigénye kb. 7-8 óra, a fiatalabbaké 8-9. Igen, tudom, nehéz betartani, sokan dolgoznak váltott műszakban, éjszaka, vagy kelnek 5-6 óra alvás után hajnalban. Nos, ezek a legegészségtelenebb munkák, ugyanis felborítják azt a biológiai ritmust, amitől kiegyensúlyozottan működhetne a test. Ha mégis megvan ez a bizonyos óraszám, és kipihenten ébredünk, az ágyból való kikászálódást követően 1-2 órával ajánlott reggelizni. Alvás közben nem viszünk be a testünkbe energiát, viszont működik az emésztés. Most pedig jöjjön egy kis matek. Tegyük fel, hogy este 8-kor vacsorázunk, 11-kor lefekszünk és reggel 7-kor felkelünk. A reggeli kimarad, maximum egy kávét gurítunk le, és dél körül elszaladunk ebédelni. Így egészen pontosan 16 óra telik el evés nélkül. Ezt követi a farkaséhség. Ilyenkor azt érezzük, bármit fel tudnánk falni és jön a túlevés.

 

A testünkben már rég alacsonyan lévő értékek az egekbe szöknek, és sajnos pár óra elteltével vissza is esnek, kimerülünk. Este azért lecsúszik még ez-az, nem biztos, hogy a legjobb időpontban, és az sem, hogy a legfontosabb tápanyagokból. Sokan ezt úgy magyarázzák: “De hát alig ettem egész nap, valamit muszáj”. Itt van a kutya elásva. Ugyanis, ha megvolt a reggeli és a tízórai is, ebédre elég lesz kevesebb kaja, mert nem leszünk olyan éhesek. Este nem tiltott az evés, de jobb, ha elalvás előtt 1-2 órával történik, és a lehető legkevesebb szénhidrátot tartalmazza a vacsoránk. Így sokkal kevesebb esélyt adunk az elhízásnak, hiszen a tápanyag egy kontrollált ritmus szerint, kisebb adagokban jutott a szervezetünkbe, nem pedig napi 2 nagy étkezés keretein belül bombáztuk magunkba. Na, és minek köszönhető ez? A reggelinek.

 

Általánosságban elmondható, hogy egy ideális reggelinek tartalmaznia kell lassan felszívódó szénhidrátot, állati fehérjét/tejterméket, némi zöldséget és gyümölcsöt, és sok-sok vizet, hiszen a szervezet alvás után dehidrált állapotban van. Kerülendők a bolti gyümölcslevek (sok hozzáadott cukrot tartalmaznak) és egyéb cukros italok (kakaó, cukros tejeskávé és társaik). Ezek gyorsan magas szintre juttatják a vércukorszintet, de nem adnak hosszútávú energiát. Fontos, hogy már gyermekkorban szokássá váljon a reggeli, mert felnőttként nehéz ráállni. Emellett, mai rohanó világunkban ez az étkezés remek alkalom a családi/páros együttlétre, ami által talán jobban indulnak a napjaink. Ne feledjük: minden ház szilárd alapra épül, testünk is ezen elv szerint működik igazán jól!





Tuti tippek őszi méregtelenítéshez Néhány nap alatt energiabombává varázsolhatjuk szervezetünket, ha egy kicsit odafigyelünk. Viszlát, téli vírusok!
Hol rontod el a diétádat? Egy ideje már fogyókúrázol, de még mindig ugyanannyit mutat a mérleg? Segítünk, miért!
Chia mag – Ez történik, ha elkezded fogyasztani A fekete magocska méltán szerepel a superfood-ok listájának élén. Ha fogyasztod, garantáltan érezni fogod!
Csempéssz zöldséget a tányérra! – Trükkök szülőknek Nem eszik a gyerkőc zöldséget? Remek ötleteink vannak!
Koleszterinszintünk 6 legjobb barátja Ha lehet, inkább előzd meg a betegség kialakulását. Őrizd meg a jó koleszterinszintet!
A téli krémlevesek 5 koronázatlan királya A hideg estéket könnyedén feldobhatod egy "extrás" finomsággal. Krémlevesek, felturbózva!
Baja tehetségei: Engler Zsuzsanna – testépítés Korán kel, süt-főz, reggelit csomagol, keményen dolgozik, szuper anyuka és még szuperül is néz ki. De hogyan csinálja?
Hogyan tedd otthonossá az albérleted? Hidd el, nem kell hozzá sok dolog, hogy új kuckódból valódi otthont varázsolj! Íme néhány egyszerű ötlet.
Viszlát zsírpárnák! – Ezért fogyassz mogyoróvajat Az amerikai filmek sztárja nem csak finom, egészséges is. Elmondjuk, miért fogod szeretni Te is!