A jövőnk múlhat az ilyen beruházásokon

A múlt héten – június 26-án – átadták a vaskúti hulladéktelepen az új Mechanikai Biológiai Hulladékkezelő (MHB) központot, ami a “Települési Szilárd Hulladék mechanikai-biológiai stabilizálására szolgáló rendszer kialakítása a Homokhátsági Települési Hulladékgazdálkodási Rendszerben” elnevezésű 4,6 milliárd forintos projekt keretében valósult meg.

 

A kimondhatatlan nevű projekt nyomán bevezetett MHB technológia lényege, hogy a vegyesen gyűjtött, illetve a válogatóműből kikerülő maradék hulladékot környezetkímélő módon dolgozza fel. Az átadóünnepségen részt vett Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár (a térség országgyűlési képviselője), Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár, valamint Vedelek Norbert, Baja város alpolgármestere, akit a beruházásról kérdeztünk.  

Vedelek Norbert alpolgármester

Vedelek Norbert alpolgármester

 

“Alpolgármesterként számomra különösen fontos – természetesen a szakmai és technológiai oldal mellett -, hogy a lakosság életét mennyiben érinti egy-egy fejlesztés. Erről a projektről elmondható, hogy minden lépése a lakosság érdekeivel összhangban valósult meg. A technikai fejlesztések mellett ugyanis az Európai Unió célkitűzéseivel összhangban, a projekt és a Társulás számára is rendkívüli fontossággal bír a fiatal generáció környezettudatos életre való nevelése. A Társulás ezért 2015 februárjában három kategóriában hirdetett alkotói pályázatot, 6 és 18 éves diákok körében. A gyerekek nagyon fogékonynak bizonyultak a témára, nagyon sok pályamű érkezett, amely a beruházás hosszú távú sikere szempontjából is fontos” – hangsúlyozta Vedelek Norbert.

Kép: Zsigó Róbert facebook

Fejlett technológia Vaskúton

 

A tervre három térség, mintegy 82 önkormányzatát egybefogó, Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás pályázott. Ezen települések körülbelül 300 ezer lakóját érintik a fejlesztések. “Az érintett lakosság többsége kis településeken él, ahol leginkább falusi, illetve családi házas övezetek találhatók.

“Ez a fejlesztés közel 300.000 ember érint.” 

 

A beruházás egyik, a lakosság mindennapjait talán leginkább érintő eleme, hogy beszerzésre, majd kiosztásra került 10.000 darab komposztáló láda a 2000 fő alatti lakosságszámú településeken. Továbbá újrahasználati központok is létrejöttek a már meglévő hulladékudvarokon – Baján, Csongrádon, Kalocsán, Kiskunfélegyházán és Kiskunhalason. Így a lakosság leadhatja a még használható, de a tulajdonos által már megunt bútorokat, háztartási eszközöket, ruhaneműket.
Úgy gondolom, teljesült az alapvető cél is, miszerint felhívjuk a lakosság figyelmét a környezettudatos gondolkodásra”.

Kép: Zsigó Róbert facebook

 

Kérdésünkre, hogy milyen hulladékokat kezelnek az új telepen, az alpolgármester elmondta, hogy a beérkező hulladék teljesen vegyes. “Lakossági kommunális hulladékról beszélünk, mely tartalmaz papírt, műanyagot, fémet, üveget, illetve lebomló, biológiai eredetű hulladékot is”.

A projekt keretein belül beszerzésre került még 6 darab házhoz járó szelektív gyűjtőjármű, 3 darab zöldhulladékot gyűjtő kukásautó, valamint 3 darab konténerszállító is. 





Új testvérvárossal gyarapodott Baja Megkérdeztük, miért jó a testvérvárosi kapcsolat a bajaiaknak. Vedelek Norbert alpolgármester válaszolt a kérdéseinkre.
“A hungarikum a magyar nemzet csúcsteljesítménye” Siker: Hungarikum lett a bajai halászlé. De ez miért jó nekünk, bajaiaknak? Vedelek Norbertet kérdeztük.
Bejártuk a Városháza alatti bunkert Vedelek Norbert alpolgármesterrel a pincétől a padlásig bejártuk a városházát, amely különös utazás volt a múltban.
Megkérdeztük: hogyan vigyázol az egészségedre? Ma van az egészség világnapja. Egyre többen ismerik fel az egészséges életmód fontosságát, de mi a helyzet Baján?
Megkérdeztük: nálatok hogyan zajlik a locsolkodás? Lányok: elkezdtétek már készíteni a piros tojásokat? Fiúk: aztán egy lány se hervadjon el!
Szarvas Panni akusztik a Galéria Art Caféban Nincs még programod péntek estére? Gyere el, ha szeretnél jó zenét hallani!
“A bajaiak nagy örömmel fogadták a forradalom hírét” Az akkori bajai eseményekről Kovács Csaba mesélt nekünk.
Vigyázz, mire kattintasz, az adataid bánhatják! Tömegesen terjednek a legújabb, a felhasználók adatait titkosítással hozzáférhetetlenné tevő zsarolóvírusok.
Mindenki a bátaszéki molyhos tölgyre figyel Nemsokára megtudjuk, hogy a bátaszéki molyhos tölgy nyerte-e az Európai Év fája címet.