Nagy bajai kávézóteszt 2015

 

adele n poszi

 

 

 

Nem kisebb feladatra vállalkoztunk, mint hogy körbejártuk Baja kávézóit. Természetesen nem mindegyiket, és nem egy nap alatt zavartuk le a túrát, mivel akkor a koffein túladagolás miatt már nem kellett volna többet aludnunk karácsonyig. Több szempontot is figyelembe vettünk a pontozás során:

táblázat2

 

 

Értékelés, majd átlagolás után a következő eredményre jutottunk:

 

8. Mezzo Caffe & Döner Bar 

11270137_861306963925306_1771134323_n

 

A távolsági buszmegállónál lévő kávézó cappuccinója nem igazán találkozott az ízlésünkkel. Az íze túlságosan keserű volt, és mivel csak egy zacskó fehér cukrot kaptunk hozzá, így ízesíteni sem tudtunk kellőképpen. A víz, a keksz és a szalvéta is hiányzott mellőle. A mosdóban csak egy használt törölköző várta, hogy beletöröljük a kezünket, ami helyett a papírtörlő jobb lett volna. Pozitívumként elmondható, hogy a környezet kulturált és kényelmes, wifi van, a pincér gyors és kedves volt. A cappuccino 330 forintba került.

 

 

7. Central Café / Caffe Thomasson 

11173451_972189239488704_555091746_n

 

A Kossuth utcában található helyre ráférne egy kisebb felújítás, viszont a mosdó teljesen vállalható. Wifi nincs, bár van lehetőség internetezni az ott kiállított számítógépen. A jegeskávénk íze közelebb állt a vízéhez, és csak fehér cukorral szolgáltak, de legalább kekszet kaptunk hozzá. Jó pont, hogy hétfőnként több ital is fél áron fogyasztható, ezért a kávénk is csak 135,- volt.

 

 

6. Vadvirág Kávéház & Fagyizó 

DSC02611

 

A Cirfusz utcai kávéház ugyan a fagyi tesztünkből kimaradt, de a cappuccinójukat elmentünk megkóstolni. A hely nagyon kellemes és jól néz ki. A mosdóban el voltunk halmozva mindennel, volt papír, kéztörlő és szappan is. A cappuccinójuk – amiért 290 forintot hagytunk ott – átlagosnak mondható, és sajnos csak egyféle cukrot kaptunk hozzá. A víz is hiányzott, ezért a kávé okozta vízelvonást a szervezetünkből csak otthon tudtuk pótolni. Internetezni itt is csupán a helyben található gépen lehet. 

 

 

5. Mediterrán Caffé 

P1190548

 

A Szentháromság téri kávézó nagyon elegáns és ízléses designt nyújtott. A cappuccinójuk – ami 320 forintba került – ízletes volt, és nem is sajnálták, rendesen megtöltötték a csészénket.  Vizet nem kaptunk, kekszet és fehér cukrot viszont igen. A szalvéta hiánya miatt mezei megoldáshoz kellett folyamodnunk a kávébajszunk letörlése érdekében. Wifi volt, a pincérnő kedves és segítőkész hozzáállást tanúsított. A kávé mellé naivan kértünk egy frissen facsart narancslevet, amit – mint utóbb kiderült – aranyárban mértek. 

 

 

4. Pelikán Kávézó 

11081072_873430706029373_5686908392789615760_n

 

A Wifivel ellátott, kicsit zsúfolt, ám annál igényesebb helyen igen finom cappuccinót (270 Ft-ért) fogyaszthattunk, amihez szinte mindent kaptunk. Külön dicséret a nagy pohár vízért! A mosdó szép, tiszta és felszerelt volt, viszont tároltak ott egynéhány olyan dolgot, amit lehet, hogy inkább a raktárban kellett volna. A pincér unottan és elég lassan szolgált ki minket.

 

 

A harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki.

3. Galéria Art Café 

11667994_861306970591972_1583278669_n

 

A Szentháromság tér és az Eötvös utca sarkán található Galériában profi és kedves kiszolgálás fogadott bennünket. A környezet tiszta, kényelmes és wifivel ellátott volt. A nagyon jó ízű, 330 forintos cappuccinónkhoz fehér cukor és fahéjas keksz is járt. Víz viszont nem. A mosdó a bacilusoktól irtózók mekkája, ugyanis szinte semmihez sem kell érnünk a mozgásérzékelős berendezéseknek köszönhetően.

 

 

Daniel’s Cafe & Lounge 

1016766_585667788144240_940149259_n

 

A Daniel’s teraszára kiülve Baja egyik legszebb panorámája tárult elénk, így különösen jó szájízzel fogyasztottuk el az amúgy is finom és krémes kávét. Bár az rontott a pontszámon, hogy majdnem megőszültünk, mire a pincér kihozta a rendelésünket. Ez volt az egyetlen hely, ahol mindennel el lettünk látva (igaz, ez az áron is meglátszott: 400 Ft); kaptunk vizet, kekszet, barna cukrot, fehér cukrot, sőt még idézetet is! Wifizni tudtunk. A WC tiszta és jól felszerelt volt.

 

 

Garden CAFE 

DSC02513

 

A Family Center üzletei között fellelhető kávézoo esztétikus környezetének színvonalát még jobban feldobja, hogy a középen elhelyezkedő terráriumban egy leguán lakik. A pincérlányok cukik, a kávé finom volt. Vizet nem, de kekszet, illetve barna és fehér cukrot kaptunk a csészénk mellé. A mellékhelységben majdhogynem háborús állapotok uralkodtak, ugyanis a kéztörlő papír szanaszét hevert a földön. 320 forintot hagytunk ott a kávéért cserébe.

 

 

2. Mokambo Kávézó 

DSC02592

 

A Tóth Kálmán utcai presszóban ittuk az egyik legfinomabb cappuccinót, viszont a víz itt is hiányzott mellőle, és csak fehér cukrot kaptunk hozzá. A hely szép, wifi is volt, és a pincér is gyorsan dolgozott. Összességében jó kis helynek mondható, ahol 360 forintba került a cappuccinónk. 

 

 

1. Cash Bár 

11650966_861399063916096_892230478_n

 

A dobogó legfelső fokára az Attila utca és a Szentháromság tér sarkán fellelhető Cash Bár került, amelynek teraszán különös kényelemben érezhettük magunkat. A benti helység kialakítása is ötletes. A Latte macchiato nem csak finom és krémes, de szép is volt. Vizet, kekszet, fehér, illetve barna cukrot is kaptunk hozzá. A pincércsaj szupergyorsan dolgozott és kedvesen is bánt velünk. Okostelefonunk rögtön megtalálta a Wifit. Egyetlen negatívumként a férfi WC említhető csak meg, mivel némely vendég(ek) rossz célzóképességének eredménye kellemetlen szagot árasztott. A női WC szép, tiszta volt. 350 forintot hagytunk az asztalon.

 

 

Tesztünkből a Kultúrpalotában levő kávézó sem maradt ki. Azonban itt a wc közös a Kultúrpalotával, aminek tisztítása vélhetőleg nem a kávézósok feladata, így ennek összevetése a többivel nem volt lehetséges. A tapasztalatokat azért leírtuk.  Kultúr Kávézó DSC02465A Kultúrpalotában található Kultúr kávézóban fogyasztottuk el, nemhogy a legolcsóbb (250 Ft), de az egyik legfinomabb cappuccinót is. A pincérek gyorsak, kedvesek és segítőkészek voltak. A kávénk mellé cukorból csak fehéret kaptunk, de ezt elfelejtendő, ott vigyorgott a kis keksz, amit vízzel öblíthettünk le.

 

Aki egy kis sziesztára vágyik egy jó cappuccino vagy kávé mellet, annak ezeket a kávézókat ajánljuk. Persze ez csak a mi véleményünk. 

 





Ahol már a féket nyomnád, ott még gázt ad! (+hang, +video) Nyereményjátékunk kapcsán mi is beültünk Vizin Tamás Lotusába. Felejthetetlen élmény volt. Fókuszban a Lotus.
Izgalmas program vasárnapra: Jubileumi Évadnyitó Kavalkád Vasárnap izgalmas családi programokon vehetnek részt a kilátogatók a Jubileumi Évadnyitó Kavalkádon!
A legtisztább a piacon, mégis keveset eszünk belőle Nem könnyű manapság méhésznek lenni. Gégény Benjamint, a Baja és Körzete Méhész Klub Egyesület kérdeztük a szakmáról.
Baja tehetségei: Szöllősi Kristóf A tehetség olykor velünk születik, már csak rajtunk áll, hogy élünk-e vele. Az álmok pedig egyszer talán valóra válnak.
Megkérdeztünk Benneteket, hogy tetszik az új buszvégállomás Új helyre került a buszvégállomás. Buszokat találtunk, de utast nem sokat. Mi történt a helyi buszozással? Megkérdeztük.
Megkérdeztük: vállalt-e nyáron munkát? Megkérdeztük a bajai fiatalokat, hol dolgoznak a nyáron, és mire költik a fizetésüket.
Éttermi etikett Étterembe szeretnél menni, de nem tudod mit hogyan? Íme néhány szabály, amit nem árt, ha betartasz.
3 futóalkalmazás, ami segíti futásodat Nincs kedved egyedül futni? Vidd az okos telefonod, hasznos társként szolgálhat! Futóalkalmazásokat teszteltünk.
Baja tehetségei: Knetig Emőke – judo "Nem számít, hogy valaki tehetséges vagy sem, csak az, hogy megcsinálta. Büszke lehet magára, hogy erősebb mint tegnap".