Erős bulival nyit a héten az EFOTT

EFOTT40!Ganxsta20! – felütéssel nyit majd az Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozója. Zolee és bandája az ünnepi koncertre vendégfellépőkkel, az általuk szerzett EFOTT indulóval és a jégkorong válogatott hathatós segítségével készül.

ganxsta2

 

„Már hosszú évek óta ott vagyunk minden EFOTT-on, ami még úgy is hatalmas buli, hogy a közönség nagy része egyidős a bandával – kezdte Zolee, majd elmondta idén egész évben szülinapot fognak ünnepelni. – A 20 éves jubileumhoz egy különleges lemez készült, amelyre 20 zenész barátunk dolgozta át kedvenc Kartel számát. Július 14-ére elhívtuk néhány vendégfellépőt, így velünk lesz például Majka, Saiid az Akkezdet Phiaiból és Columbo a Brainsből” – mondta Ganxsta, aki a nyitónapi fellépésen túl a fesztivál szülinapi show-ján is részt vesz majd a Punnany Massif oldalán.

 

Egy ilyen koncert komoly állóképességet igényel, és bár a rapper heti ötször jár mozogni, a zenekar többi tagjára igencsak ráfért az úgynevezett szárazedzés, amivel a jégkorongozók próbálták segíteni a csapatot.
„Ezer éve jó barátságot ápolunk a hokis srácokkal, rendszeresen eljárunk a meccseikre, sőt időnként a lányom is elkísér minket, aki egyébként teljesen odáig van Sofron Pistiért. A látogatást gyakran a srácok is viszonozzák. Egy bajnoki meccs után például a teljes válogatott megérkezett a bulinkra, befurakodott az első sorba és ott eszement gőzkieresztésbe kezdett – emlékezett vissza Zolee. – Nyílván ők se, és mi se gondoltuk komolyan, hogy bírni fogjuk ezt az edzést, de azért megizzasztottak a fiúk. A korcsolyázó gépre még felmerészkedtem, de a kettlebell-el már inkább csak szórakoztunk. A testzsír mérés eredményéről pedig nem nyilatkozom, bár végülis én zenész vagyok, ennyi belefér.”

 

Zolee azt ígéri, az EFOTT közönség hamisítatlan Kartel zúzással kezdhet bele a velencei fesztiválhétbe. Különlegességként pedig ajánlja az EFOTT tiszteletére írt Tengertánc című dalt, amely refrénjét várhatóan a válogatott csapatvezetője, Nagy Attila és Rajna Miki válogatott kapus énekli majd. A buli felvezetéséről pedig a Cseh Tamás program díjazottja, a HÁROM zenekar gondoskodik majd.

 

A 20 éves jubileumra pedig számos zenekar dolgozott fel Ganxsta számot. Alább egyik kedvencünk az Alma együttes – egyszerűen szuper – feldolgozása.  





Inniko, mannaniko, mannanna erej (+galéria) Véget ért a 40-ik szülinapját ünneplő EFOTT. A szombati nap pedig egyértelműen a szülinapi show és Kozso királysága volt.
Nézegess SZINezőket (képek) Dübörög a buli a SZINen. Még megéri elindulni a hétvégére, még van két nap. Csak szólunk.
Jó nagy buli készül az EFOTT-on Mintha nyaralnál, annyi élmény lesz a Efott fesztiválon. Többek közt piatőzsde, karrierindítás, és egy 14 méteres torony.
Több mint 100 fellépő, 200 programlehetőség az idei EFOTT-on A fesztivál erősebb lineuppal készül, mint valaha és 125.000 résztvevőre számítanak a majd 20 hektáron.
A rockereknek is kedvez az idei Efott Nem bírta visszafogni magát a fesztiválra látogató VOLBEAT
Stílusikonok az EFOTT-on „Bátorság kell manapság középszerűnek lenni”
Mutatjuk az idei fesztivál-kör(kor)képet Hamarosan vége az érettséginek, a vizsgák is lassan elfogynak és kezdetét veszi a fesztiválszezon!
2017-ben is megéri Efottra menni! A Hurts mellett Sean Paul is headliner az EFOTTON!
Party Time: Indul az EFOTT Hatalmas kaland vár arra, aki idén az Efottra látogat. A fesztivál ma nyitja kapuit a nagyérdemű előtt.