Tökös kezdeményezéssel nevelnek az orosz civilek (+videó)

Sokfélét mondnak az oroszokról. A történelemben sosem volt felhőtlen a viszonyunk, bár kétségtelen, hogy nagy szükség van rájuk ott, a keleti végeken, hogy a világ hatalmi egyensúlya ne boruljon fel.

Néha kimondottan meghökkentő dolgokkal rukkolnak elő, ilyen például a “stop a douchebag” civil kezdeményezésük, ami “állítsd meg a szarzsákot”-nak fordítható.

Arra van szó, hogy a projekt részeként a fiatalok saját eszközeikkel próbálják szabálykövetésre bírni honfitársaikat. Az akció keretében, a közlekedési dugókat- szabálytalanul – a járdán elkerülő autósokat állítanak meg és fordítanak vissza. Amennyiben az autós elsőre nem fordul vissza, matricát kap a szélvédőjére “Senki más nem érdekel, ott megyek ahol nekem tetszik” felirattal. A kis trükk, hogy a matrica az a beszakadósfajta, amit képtelenség egyszerűen leszedni, így alaposan meggyűlik a baja a szabálytalankodó vezetőnek. Persze az egész akciót kamerával rögzítik, amely sokszor meg is menti a hátsójukat, a végeredmény pedig a youtube-on landol. 

A gyalogosok és a szabálykövető (általában a dugóban veszteglő) autósok örülnek a kezdeményezésnek, és láthatólag, a rendőröknek sincs baja velük.

A videókat böngészve látszik, hogy számtalanszor futnak bele nagy fekete terepjárós maffiózókba, vagy önjelölt ketrecharcosokba, de sohasem hátrálnak meg. Az egyik videóban, egy több mint 2 órás állóháborút követően nyertek, mert a tulajdonos nem volt hajlandó visszafordulni a járdáról. Máskor egy csecsen maffiózó anyjába botlottak. Az asszony természetesen azonnal hívta kicsi fiát, aki meg is érkezett egy – nem fogjátok kitalálni – fekete terepjáróval, aminek egy kellemes utcai pofozkodás lett a vége.

Alább egy olyan videót választottunk, amiben egy még félelmetesebb ellenféllel néznek szembe a fiatalok, egy felbőszített orosz női vezetővel.

Számos videóban látható, ahogy a normálisabb vezetők belátták, hogy hibáztak és egy mosoly kíséretében visszafordultak. Talán ők elgondolkoznak azon, hogy a szabályokat nem véletlenül hozzák, a többieknek meg ott a matrica. 





5+1 első mondat pasiktól, mely az utolsó is. (szavazással) Közhelyes és katasztrofális dumák, amelyekkel a pasik csajozásra vetemednek Vajon tudatában vannak a kimondott szavaknak?
Utolsó éjjel a zöld határ lezárása előtt Ma éjféltől Magyarország lezárta a zöld határt. Az utolsó éjfélt Röszkén töltöttük.
Több mint 3000 migráns egy nap alatt (+galéria) Végeláthatatlan sorokban özönlenek a migránsok. A röszkei gyűjtőpont pedig keményebb hely mint vártuk.
Hatalmas migráns tömeggel birkóznak Röszkén Testközelből néztük meg a legnagyobb forgalmú befogó állomást, a röszkeit, ahol sok minden kiderül a bevándorlásról.
Telik az idő: 20 éves Ganxsta Zolee és a Kartel – interjú A jubileum kapcsán beszélgettünk velük múltról, jövőről, no meg arról, hogy milyen ijesztő hely is a posta.
Vélemény: a fél világon átkóborlók Lassan a világ is elkezdi keresni: ki a felelős Európa legújabb megszállási kísérletéért. Addig is, nekünk itt vannak ők.
Vélemény: a bevándorlás lehet az Eu veszte Milyen a másnap mikor este összevissza ittad a különböző italokat? Na, a kultúrák keveredése is pont ilyen érzés lesz.
Telik az a nyamvadt idő – 30 éves a Flashdance című film "Wattafíling" Ismerős? Akkor Te is az a generáció vagy, aki imádta ezt a filmet. Gyere, időutazunk!
Nyílt napon mutatják be munkájukat a bajai mentők (+hang) Izgalmas családi rendezvénynek ígérkezik a szombati. Reményi László főszervezőnek tettünk fel 3 kérdést.