Halászlevek csatája, ahol a gasztronómia nyer (+hang)

Pénteken, február 20-án 17:00-tól, csap össze a III. Budapesti Halfesztiválon Magyarország két gasztronómiai ékessége, a bajai és a szegedi halászlé.

Ádám Péter bajai és Frank Sándor szegedi csapatfőnököt a verseny előtt telefonon értük utol. Mindkettőjüknek ugyanazokat a kérdéseket tettük fel.

Ádám Péter

Ádám Péter

1. Honnan származik a saját halászlé receptje?

Ádám Péter:  Egy azóta már elhunyt Bajai hölgytől hallottam először a bajai halászlé receptjét.  Továbbá bajai halfőzőbajnokok javaslatai alapján elkészült Bajai Halászlé Kódexben leírtakat veszem figyelembe. Egyébként 1986 óta versenyzem és az itt szerzett tapasztalataimat is hasznosítom.

Frank Sándor: Édesanyám szakácsnő volt, tulajdonképpen az Ő receptje alapján főzöm a halászlevet. A szegedi halászlének megvan a titka, hogy mitől lesz olyan finom. Elsősorban a nyersanyagtól függ, másodsorban pedig az elkészítés módjától. Ami a legfontosabb, hogy friss egészséges hal kell bele. A filézés után, makói vöröshagymával készítjük az alaplevet, és eztán jön az igazi nagy titok vagy trükk, az átpasszírozás. Úgy kell átpasszírozni, hogy azon csak a csont maradjon fent. A besózott, lepaprikázott halhúst bele kell főzni és kész is van a finom szegedi halászlé.

 Hallgasd meg Frank Sándor szegedi halászlé receptjét

 

2. Hogyan készült a versenyre, változtat-e valamit a szokásos recepten?

Ádám Péter: Nem változtatok semmit. Egy autentikus recept szerint dolgozom, ahogyan ezt már említettem, 1986 óta. Ez a recept tökéletesen bevált, másrészt nagyon fontos, hogy minden egyes alkalommal tisztelettel és alázattal készítem a halászlét.

 Hallgasd meg Ádám Péter véleményét

Frank Sándor: Egy picit meg fogjuk bolondítani a receptet, hogy meglepetést okozzunk.  

 

3. Mit gondol a bajai/szegedi halászléről?

Ádám Péter a szegedi halászléről: Sokszor feltették már nekem azt a kérdést, hogy melyik a jobb halászlé, a bajai vagy a szegedi. Én úgy gondolom nem szabad összehasonlítani. Mindkettőnek meg van a sajátságos jellege. A szegedi egy egészen más karakterű, más stílusú és más autentikus jegyeket tartalmazó étel. Tiszteletben tartom a szegedi halászlét. Meg is eszem, de soha nem lesz a kedvencem. Elismerem, hogy nagyon finom, de szerintem inkább a Szegedieknek jelent valamit. 

Frank Sándor a bajai halászléről: Nagyon szeretem a bajai halászlevet, ha úgy tetszik az az ősi recept, ahogy régen a halászok főzték. A szegedi annyit változtatott rajta, hogy nem hagyja kárbaveszni a kimardt halcsontot és fejet, ezekkel készítjük az alaplevet. Köztudott, hogy a csont mellett levő kötőszövetek a legfinomabb részek közé tartoznak, és mi ezeket is belepaszírozzuk az alaplébe, így ha nincs benne túl sok erőspaprika ezt a kisgyermekeknek is oda lehet adni. 

Frank Sandor

Frank Sándor

 

4. Több-e a halászlé egy egyszerű ételnél?

Ádám Péter: Véleményem szerint ennél egyszerűbben elkészíthető étel aligha akad. A bajai halászlé nagysága, az egyszerűségében rejlik. Valószínű ez közvetíti a varázserejét. Ennél finomabb ételt nem ismerek.

Frank Sándor: Azt gondolom, hogy a halászlé egy kitűnő magyar étel. Ha a világban járunk azt kell észrevegyük, hogy mindenhol – globalizát – egyforma ételek vannak. A magyar gasztronómiának nagyon fontos feladata az, hogy a mi jófajta ételeinket akár a lecsót, a csirkepaprikást akár a töltött káposztát vagy éppen a halászlevet megőrizze az utókor számára. Mi is azon vagyunk, hogy minél több helyen tudjuk megszerettetni a vendégeinkkel a jófajta magyar ételeket. 

szata, les grossman





Halászlé párbaj: átvágták a gordiuszi csomót. Döntetlen Frissítve! A III. Budapesti Halfesztivál szombati főzőversenyén pedig, minden kategóriában tarolt a bajai halászlé.
Bekerültünk. De mi az az Értéktár, és hol van? ...és azt sem tudtuk, miért jó oda bekerülni. Végül csak találtunk valakit, aki megmondta. Interjú Vedelek Norberttel.
Ne szórakozz a bajaiakkal! (Frissítve) Komoly ellenszenvet váltott ki a bajai emberekből az új Knorr-reklám.
“A hungarikum a magyar nemzet csúcsteljesítménye” Siker: Hungarikum lett a bajai halászlé. De ez miért jó nekünk, bajaiaknak? Vedelek Norbertet kérdeztük.
Utolsó éjjel a zöld határ lezárása előtt Ma éjféltől Magyarország lezárta a zöld határt. Az utolsó éjfélt Röszkén töltöttük.
Bejártuk a Városháza alatti bunkert Vedelek Norbert alpolgármesterrel a pincétől a padlásig bejártuk a városházát, amely különös utazás volt a múltban.
Több mint 3000 migráns egy nap alatt (+galéria) Végeláthatatlan sorokban özönlenek a migránsok. A röszkei gyűjtőpont pedig keményebb hely mint vártuk.
Hatalmas migráns tömeggel birkóznak Röszkén Testközelből néztük meg a legnagyobb forgalmú befogó állomást, a röszkeit, ahol sok minden kiderül a bevándorlásról.
Telik az idő: 20 éves Ganxsta Zolee és a Kartel – interjú A jubileum kapcsán beszélgettünk velük múltról, jövőről, no meg arról, hogy milyen ijesztő hely is a posta.